CímlapsztorikÉrdekes világ

Összeverekedtek a magyar szurkolók az angol rendőrökkel: kifütyülték a magyar himnuszt!

Magyarok és lengyelek együtt küzdöttek az angol rendőrökkel!

Verekedés tört ki kedd este a londoni Wembley Stadionban rendezett Anglia–Magyarország világbajnoki selejtező közben a magyar szurkolók egy csoportja, valamint a stadiont biztosító rendőrök és biztonságiak között

– írja a Mirror.

Hirdetés

Információk szerint az összecsapás már a mérkőzés első perceiben elkezdődött. A rendfenntartók a magyar szektorban viperák és gumibotok használatával igyekeztek rendet tenni, állítólag a nagyobb tömegbotrány elkerülése érdekében.

Itt azonban a biztonságiaknak alaposan meggyűlt a baja a szurkolókkal,

A MAGYAR TÁBORHOZ UGYANIS LENGYEL DRUKKEREK IS CSATLAKOZTAK.

A Guardian a londoni rendőrség alapján arról ír, hogy az indulatok akkor szabadultak el, amikor az egyik helyi rendfenntartót rasszista inzultus érte a magyar szurkolók részéről, a rendezők pedig emiatt behatoltak a szektorba.

Egy másik forrás szerint az egyenruhások azért léptek akcióba, mivel a vendégszurkolók közül többen is átmásztak a székeiken.

Olyan információk is napvilágot láttak, miszerint a botrány az angol válogatott mérkőzés előtti kifújolása és egy molinó miatt tört ki, ami nem sokkal azután történt, hogy jól hallhatóan

KIFÜTYÜLTÉK A MAGYAR HIMNUSZT AZ ANGOL SZURKOLÓK.

A mérkőzés végül 1–1-es döntetlennel zárult.

A magyar válogatott Sallai Roland révén szerezte meg a vezetést büntetőből, később John Stones találatával egyenlített Anglia.

Hirdetés

A magyar szurkolók egy részénél tapasztalt rasszizmussal a brit Times magazin is foglakozott a mérkőzés előtt.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség szeptemberben sújtotta két mérkőzésre szóló zárt kapus büntetéssel a Magyar Labdarúgó-szövetséget (MLSZ) az Anglia elleni, Puskás Arénában rendezett mérkőzésen tapasztaltak miatt.

Akkor a szurkolók egy részének rasszista megnyilvánulásai miatt szankcionált a FIFA.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!