CímlapsztorikÉrdekes világ

Pestis, lepra, lehet hogy még a spanyolnáthát is “begyújtják”: avagy miért támad az összes kór egyszerre 2020-ban?

Elfogadjuk, hogy VAN koronavírus, ez nem kérdés.

Azzal kapcsolatban már érdemes feltenni a kérdést, hogy mi is zajlika világban?

Ugyanis 2020 eleje óta több egykor “legyőzött”, rettegett betegség éledt újjá, és ismeretlen vírusok jelentek meg az emberi populációban…

Hirdetés

Nyilvánvaló, hogy mi zajlik a világban, nem igaz?

Politikai és hatalmi átrendeződés.

Persze ez így azonnal nem észrevehető, de a színfalak mögött már nem lehet nem észrevenni, hogy a koronavírus és a mögötte kirobbanó válság leple alatt rengeteg féle és fajta erő mozgolódik.

Kihasználták a hatalmas káoszt és azt, hogy az embereket a félelmeik és az ösztöneik mentén egyfajta tömegpszichózisban lehet tartani.

Hogy az őrület határáig lehet üldözni a társadalmat, és hogy kilóra meg lehet vásárolni a médiát és a multivállalatokat, hogy ebben az egészben részt vegyenek.

És mit látnak szemeink: most, hogy kezdett volna elvonulni a covid-19, eleinte belengettek más vírusokat is, mint a sertésekben nemrég felfedezett sertés influenza, valamint ugyanilyen riadalommal hívták fel a figyelmet a patkányok húsában található szintén új, titokzatos koronavírusra.

A média és a hírek aztán arról zengtek, hogy az 1918-as spanyolnátha is megismétlődhet.

Lépfene, lepra, de nemrég még a bubópestis is felütötte a fejét Kínában.

Ezek bár valódi és igaz hírek, furcsa módon most erősíti fel ezeket a média.

Hirdetés

PONT MOST.

Ez pedig aligha véletlen…

Az egész nem más, mint a mi megfélemlítésünk, az elmeprogramozása az embereknek.

Most jön a második hullám, megint meg fogják mondani, hogy “maradj otthon”, és idővel megint mindenkit bezárnak.

Aztán hogy ezt a “csiki-csuki” játékot meddig lehet játszani?

Az rejtély.

De a türelme az embereknek másodjára már hamarabb elfogy, mint az élesztő…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.