CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Pusztító üstökös fogja jelezni Jézus második eljövetelét, 3 kínkeserves év jön az emberiség számára

Jézus Krisztus második eljövetelét egy hatalmas üstökös Földbe csapódása fogja jelezni

– állítja egy teológus, és elmondása szerint bizonyítékai is vannak rá.

David S. Heeren bestseller író, aki már 17 népszerű, a nagyáruházakban kapható könyvet írt, a Daily Starnak adott interjújában mesélt a merész jóslatáról.

Hirdetés

A tudós közel 20 éve tanulmányozza a végidők eseményeit, de legújabb könyve az eddigi legvilágosabb előrejelzést tartalmazza arról, hogy szerinte miként fog kinézni az apokalipszis.

Heeren úr meggyőződése szerint, egy hatalmas égi esemény, egy óriási üstökös becsapódása a Földbe fogja jelezni a végítélet óráját.

„Az üstökös Jézus visszajövetelének jele, és szerintem a bizonyítékok egyszerűen elsöprőek.

Nagyon sok különböző bizonyíték van erre a Bibliában.

A NASA pedig azt mondta, hogy semmit sem tehetünk az üstökösök ellen. Tudják, mit tehetnek egy aszteroida ellen, de az üstökösök annyira halálosak, hogy semmit sem tehetnek”

– kezdte teljes meggyőződéssel a tudós.

Heeren úr szerint miután becsapódik az üstökös a bolygónkba, még hosszú évekig fog az emberiség nyomorúságban élni, mielőtt Jézus visszatérne.

„Ez valójában üldöztetés lesz, tehát még rosszabb, mint ahogy hangzik. De a keresztényeknek nem kell aggódniuk a kozmikus káosz miatt.

A küzdelem három rettenetesen nehéz év lesz, de csak ennyi”

Hirdetés

– tette hozzá.

Azonban nemcsak David S. Heeren teológus jósolta meg előre a hamarosan bekövetkező világvégét.

A múlt hónapban Paul Begley prédikátor azt állította, hogy a vulkánok veszélyeiről szóló új tudományos jelentés szerint a bibliai világvége-előrejelzések valóra válhatnak.

És ha ez még nem lenne elég, a rettegett jelképes világvége óra 100 másodperccel éjfél előtt áll…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.