CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin: Nyugaton már nem tudják, hogy az anya, a nemeket pedig “tucatszámra” mérik

“Sok helyen már azt sem tudják, mi az anya. Van szülő1 és szülő2”

– mondta Putyin, hozzátéve, hogy Nyugaton „a nemeket tucatszámban mérik”.

Putyinnak meglehetősen lesújtó véleménye van a Nyugatról és most is egy újabb, igen erős kiritkával illette azt.

Hirdetés

Vlagyimir Putyin orosz elnök katonák édesanyjaival tartott találkozón felidézte, hogy a Szovjetunió összeomlása után az ország lakói olyan állapotban voltak, hogy azt hitték, édes élet kezdődik, és

„úgy fognak élni, mint Párizsban”.

Mára azonban kiderült, hogy sokan nem akarnak úgy élni, mint Párizsban

– mondta Putyin, majd azzal folytatta, azt hitték, hogy ott minden szép lesz, de ez nem így van, mert ott „más a kulturális kód”.

Sok helyen már azt sem tudják, mi az anya. Van szülő1 és szülő2

– fejtette ki.

Korábban egyébként a nyugati világot számos tekintetben dehonesztáló megjegyzésekkel illette.

Többek között kifejezte már azt is, hogy a nyugat elistentelenedett, eltávolodott a keresztény értékektől, de egyszer az ókorai római birodalom lezüllöttségéhez is hasonlította a nyugati civilizációt.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!