CímlapsztorikÉrdekes világ

Putyin “repülő Csernobilja” igaz poklot szabadíthat a világra ha működésbe hozza

A szakértők által „Repülő Csernobilnak” nevezett Burevesztnyik nukleáris meghajtású cirkálórakétát állítólag ebben a hónapban észlelték egy észak-oroszországi, távoli területen lévő tesztállomáson.

Avagy elindult a világvége előkészítése?

Az eddigi legerősebb fegyver, mintha Csernobilt “küldenénk” rá egy kontinensre

Új műholdfelvételek szerint Oroszország már teszteli hiperszonikus nukleáris rakétáját, amely nagy hatótávolsággal rendelkezik.

Hirdetés

A szakértők által „Repülő Csernobilnak” nevezett Burevesztnyik nukleáris meghajtású cirkálórakétát állítólag ebben a hónapban észlelték egy észak-oroszországi, távoli területen lévő tesztállomáson.

Putyin rakétáját, amelyet a NATO Skyfall néven emleget, az orosz elnök 2018 márciusában jelentette be nyilvánosan a nemzethez intézett éves beszédében, öt másik úgynevezett „szuperfegyverrel” együtt.

Tony Roper katonai elemző, aki évek óta tanulmányozza a Novaja Zemljáról készült műholdfelvételeket, a múlt hétvégén új képeket szerzett, amelyeket személyes honlapján osztott meg.

A félelmetes rakéta – ami oroszul „viharmadarat” jelent

– a tervek szerint 2025-re készült volna el, de a források szerint a fejlesztés felgyorsult az Ukrajnában zajló háború miatt.

Komplett kontinens kiirtására is képes lehet

Egyes becslések szerint a szuperfegyvert az USA légvédelme sem tudná észlelni, vagy elhárítani.

A töltet akkora pusztításra lenne képes, hogy egy teljes kontinenst meg lehetne bénítani.

Az így kialakult infrastrukturális káoszba pedig akár százezrek, milliók halhatnának bele közvetve és közvetett módon.

Sokak szerint Putyin tisztában van azzal, hogy ennek a fegyvernek az “elsütésével” kirobbantja a harmadik világháborút és egy esetleges atomháborút.

Hirdetés

Eleinte a legtöbb elemző azt gondolta, hogy ez csak egy blöff, de Putyin nemrég tett beszédében az egész világot megfenyegette, hogy most tényleg nem blöfföl.

Szerintetek ténylegesen bekövetkezhet egy atomháború?

Ki fogja először megnyomni a gombot?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!