Rejtélyes étterem bukkant fel a múltból, majd tűnt el a semmibe – az esetet azóta se tudják megmagyarázni

Párhuzamos világok, vagy a múlt és a jelen idősíkjainak keveredése?

Az ilyen időcsúszások gyakran nagyon zavaróak azon megfigyelő számára, aki lát valamit, ami nem tartozik a mi valóságunkba.

Ennek ellenére az időcsúszások tanulmányozása révén végül jobban megismerhetjük az univerzumot és benne elfoglalt helyünket.

Hogyan jelenhet meg valami egy másik időből és helyszínről az ember előtt, majd később miképpen tűnik el nyom nélkül?

Az emberek, akik időcsúszást tapasztalnak azt mondják, hogy minden, amit láttak, valóságosnak tűnt, mint a fizikai világ, amelyben jelenleg élünk.

Lehetséges, hogy ezek az emberek egy láthatatlan akadályon keresztül egy másik dimenzióba jutottak?

Sok tudós meg van győződve arról, hogy számtalan láthatatlan világ létezhet a miénkkel együtt.

A párhuzamos univerzum elmélet még mindig csak egy teória, mivel a téridőről meglévő ismereteink továbbra is korlátozottak –

írja az ÚjVilgátudat

Sok ember, aki megtapasztalta az időcsúszást, gyakran vonakodik előadni és megosztani történetét, attól félve, hogy kigúnyolják vagy őrültnek titulálják őket.

Érdemes megemlíteni, hogy ellentétben azzal, amit egyesek gondolnak, az ilyen időcsúszásokról nem csak a modern időkben számoltak be.

A zavarba ejtő időcsúszásokról számos beszámolót jegyeztek le a történelem folyamán, mely történetek megtalálhatók a Koránban, a Bibliában és más ősi szövegekben, nem beszélve több régi mítoszról és legendáról.

Az egyik ilyen furcsa eseményre 1959 márciusában került sor az amerikai Wyoming államban. A történet három barátról szól, akik együtt éltek át valami igazán figyelemre méltó dolgot.

Bob Wetzel (álnév), aki a coloradói Denverben, a Lowry légierő bázison állomásozott, John és Dee Greeley-vel (szintén álnevek) Bob feleségéhez, Sharonhoz utazott, aki Worlandben élt.

A három férfi éppen elhagyta Cheyenne városának külterületét, amikor hirtelen vastag ködös hóvihar jelent meg, ami miatt rövid utazásukat szinte lehetetlen volt folytatni. Az utat jég borította, és nagyon lassan haladtak.

Normál körülmények között az út Cheyenne és Chugwater között csak 30 percig tart, de az időjárás annyira rossz volt, hogy az út 90 percig tartott. A vihar fokozódott, de folytatták az útjukat.

Hirtelen valami furcsa dolog történt, valami teljesen váratlan. Az út szélén a hófúvásban a három férfi észrevett egy éttermet. Leállították az autót az út szélén, és beléptek az étterembe.

“Nagyon örültünk, hogy megtaláltuk ezt a helyet, ahová betérhettünk a vihar elől és vacsorázhattunk,” – kezdte Bob Wetzel a hihetetlen történetet.

“Az út bal oldalára húzódtunk, és átmentünk az úttesten, aztán megtettünk néhány lépést az épületig. Úgy gondolom, hogy átmentünk egy lengőajtón, és emlékszem, hogy csak mi hárman voltunk ott vacsorázni. A segítség ott volt – a szakács, a mosogató és mások, de csak mi voltunk ott vendégek.”

Az étterem tiszta volt, és a személyzet két fiatal nőből állt, hosszú, fehér ruhákba öltözve, fekete-fehér kötényekkel. Éhesen és kimerülten a három férfi steaket, csirkét és sört rendelt. Az étel finom volt, és minden normálisnak tűnt. Nem volt okuk feltételezni, hogy ez egy szokatlan étterem. Amikor ideje volt fizetni az étkezésért, a három férfi nagyon meglepődött, amikor meglátták a számlát.

“Hármunknak mindössze kilenc dollárt kellett fizetni! Annyira megörültem, hogy öt egydolláros bankjegyet hagytam borravalónak, és látni kellett volna, mennyire meglepődtek a pincérnők!” – emlékezett vissza Bob.

“Ők megköszönték, mi odamentünk az ajtóhoz, és azt mondták, vigyázzunk, mert még mindig havazik.”

A három barát folytatta útját. Az időjárási viszonyok ekkor már sokkal jobbak voltak, és nehézség nélkül eljutottak Worlandbe.

“Amikor odaértünk, meséltünk a feleségemnek, Sharonnak és a szüleinek a kedves étteremről, amelyet találtunk, és ezért úgy döntöttünk, hogy visszafelé újra megállunk ott a Denver felé tartó utunk során. Akkor már Sharon is velünk utazott, az időjárás tiszta volt, és minden gond nélkül eljutottunk Chugwaterbe. Ez még az autópálya megépülése előtt volt, amikor át kellett hajtani a város közepén.”

Bob emlékezett arra, hogy amikor Denver felől északi irányban haladtak lefelé a dombról, az étterem az út bal oldalán a harmadik vagy a negyedik üzlet volt.

Amint Bob és felesége elérte a helyet, ahol az étteremnek állnia kellett volna, probléma merült fel, mivel az étterem már nem volt ott. Bob úgy döntött, hogy megtudja, miért nem látja az épületet sehol, és odament egy helyi hamburgeres standhoz, hogy információt kérjen. Beszélt egy idős helyi férfival, akit Charlie-nak hívtak, és mesélt neki a hihetetlen élményről.

A férfi nagyon meglepődött: “Biztos benne, hogy itt volt?”

Bob azt válaszolta: “Biztos vagyon benne. Pontosan itt parkoltam.”

“Mikor volt ez?” – kérdezte Charlie furcsa arckifejezéssel.

“Nyolc-tíz nappal ezelőtt,” – mondta neki.

Aztán Charlie valami egészen megdöbbentő dolgot állított. “Fiam, az a hely, amelyet leírt, évekkel ezelőtt leégett, és azóta ez egy üres telek.”

“Az kizárt!” – mondta Bob. “Éppen itt voltunk!” Majd elkezdte leírni a két pincérnőt, akik kiszolgálták őket.

“Fiam, ez a hely leégett, és a két ember, akiről beszél, meghalt a tűzben. De ez hosszú évekkel ezelőtt volt,” – mondta ismét a férfi.

Bob gyakran gondolt vissza a titokzatos étteremre, amely eltűnt a semmibe. Mint a legtöbb ember, aki időcsúszást tapasztal, Bob úgy érezte, hogy minden valódinak tűnt, és semmi sem volt szellemszerű. Az étel valódi volt, és az emberek, akikkel találkozott, nem voltak fantomok.

Ez egy bizarr esemény, amely azt mutatja, hogy időnként lehetséges, hogy kölcsönhatásba lépjünk más időben létező emberekkel és helyekkel.

Forrás: ÚjVilágtudat