Érdekes világMisztikum

Sárkányszerű lényt fogott egy horgász: lázban tartja a világot a felvétel

A hír szerint eredetileg belső Mongólia területén akadtak rá egy olyan kígyó és sárkányszerű lényre, mely egy az egyben az ősi, mitikus szörnyeket idézte fel a világ előtt.

A kinézete ennek a különös lénynek ugyanis egy sárkányra hasonlít.

A sárkányt még 2014-ben fogta ki egy halász egy hatalmas halászhálóval, és mikor felhúzták a hajóra, nem akartak hinni a saját szemüknek.

Hirdetés

Mivel nem tudták pontosan, hogy mivel van dolguk, a felvételt feltették a világhálóra is, ami annak idején többször is bejárta a világot.

Végül a lényt egy kutató laboratóriumba szállították Pekingbe.

Azóta nem tudni róla túl sokat.

Egyesek szerint valóban egy ősi, még élő sárkányt sikerült a halásznak befognia, azóta pedig hírzárlat van az ügyben.

Mások szerint egy genetikai kísérlet eredménye a bizarr kinézetű lény.

Megint mások pedig azt mondják, hogy az egész csak egy nagy átverés, és a sárkány valójában nem más, mint egy hatalmas és nagyon élethű bábu.

Íme a felvétel:

Szerintetek mi lehet a sárkány mögötti igazság?

A legendák mögött mindig vannak igazság magvak, ezt sosem szabad elfelejteni.

Hirdetés

Napjainkban ha már nem is élnek sárkányok, a múltban egészen biztosan létezhettek hozzájuk hasonló lények, mert valamennyi főleg távol keleti kultúra megemlékezik róluk különféle szobrokban és egyéb alkotásokban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.