CímlapsztorikMisztikum

Senki sem tudott letelepedni az elátkozott faluban: 300 éves átok ül rajta

Egy indiai falu, Kuldhara rejtélye még ma is megmagyarázhatatlan.

Létezik egy falu, ahol senki sem tudott letelepedni, noha már legalább 300 éve létezik.

Jaisalmer városát pedig a 15-17 kilométerre lévő szellemfalu, Kuldhara tette híressé, a háttértörténete pedig ijesztőbb, mint egy horrorfilm.

Hirdetés

Kuldhara története három évszázaddal ezelőtt kezdődik, amikor a brahminok megalapították a kis falut.

A brahminok az indiai kasztrendszer legfelsőbb kasztjának tagjai, eredetileg a nevelők, tanítók, törvényhozók, tudósok, papok és prédikátorok alkották.

A helyiek üzleti érzékükről, kereskedelmükről váltak híressé, a környéken lévő 84 településsel együtt virágkorát élte a falu, amikor is egyik napról a másikra az összes lakos elhagyta a várost és soha többé nem tértek vissza.

A legenda szerint Jaisalmer városának akkori miniszterelnökét a helyiek csak az ördög szemeként emlegették.

Nem véletlen, Salim Singh ugyanis beleszeretett a falu vezetőjének lányába, majd erőszakkal feleségül vette.

Kuldhara falu lakóit pedig megfenyegette, hogy súlyos következményekkel fog járni, ha nem tartják be akaratát és hatalmánál fogva nyomást gyakorolt az emberekre, hogy fogadják el a szövetséget.

A lakosok viszont büszkeségük és becsületük megtartására összehívták a helyi tanácsot, átkot szórtak a falura és gyakorlatilag egyik napról a másikra elmentek, otthagyták ősi otthonaikat.

Az átok, ami megakadályozza, hogy bárki is letelepedjen a vidéken, úgy tűnik működik.

Ugyanis a helyiek távozása óta senki sem tudta magáévá tenni a földet, rejtélyes jelenség végzett minden próbálkozóval.

Hirdetés

A környéken élők úgy tartják, az átok azóta is kifejti hatását.

Egy ésszerűbb, reálisabb történet szerint Salim Singh olyan mértékben felemelte az adókat, hogy ellehetetlenítette a falu lakóit, akik úgy döntöttek, továbbállnak és zöldebb legelőket keresnek.

A rejtélye falu ma is létezik, pontosabban annak egy része, leomlott maradványai, és a még ott álló épületek falai.

Az indiai kormány “tartja életben” ugyanis, mert a közelmúltban a világörökség részévé nyilvánították.

Az emberek ennek ellenére aligha tolonganak azért, hogy ellátogassanak a helyre, teljesne érthető okokból.

A “falura tett” átok ugyanis sokak szerint még mindig ott munkál a falak között…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.