CímlapsztorikÉrdekes világ

Sötét dolgot mondott a magyar nyugdíjguru: az államnak többé már nem érdeke…

A nyugdíjemelés már nem érdeke az, hogy a nyugdíjasokat szem előtt tartsa, valami sokkal sötétebb és nyomasztóbb áll a háttérben.

Csak akkor olvasd el, ha fel vagy készülve a teljes igazságra!

Nincs társadalmi igazságosság, de ez a kisebbik baj

Hirdetés

A vágtató infláció miatt a nyugdíjasokat idén már nem először kell kompenzálni – júliusban 3,9 százalékos pótlólagos emelés volt, novemberben 4,5 százalékos lesz, azaz az év eleji öt százalékos emelést további 8,4 százalékkal kellett megtoldani.

Ráadásul kimondható, hogy nem igazságos társadalmilag sem a rendszer, mivel az alacsonyabb nyugdíjakkal rendelkezőknek szinte semmit sem jelent anyagilag ez az emelés.

Farkas András nyugdíjszakértő szerint a jelenlegi nyugdíjrendszerben már nem is feltétlen a nyugdíjasokat, és az ő érdekeiket nézi az állam, hanem a saját érdekeit.

Szerinte a jelenlegi rendszer teljesen alkalmatlan az inflációval sújtott időszak kezelésére.

Vagyis nem fogja tudni hosszú távon biztosítani a nyugdíjak vásárlóértékét.

Három pontban összegezte, mi lehet az új veszélyhelyzeti nyugdíjemelési szemléletmód három legfőbb vezérelve.

A nyugdíjakat nem több hónapos késéssel, utólag kell az infláció mértékéhez igazítani, hanem folyamatosan, havi csúszó nyugdíjemelés révén.

Ha maradna, hogy a tárgyévre a januárban becsült inflációhoz kötik a nyugdíjemelést, akkor az állam viselje ennek kockázatait, vagyis minden évben becsülje jelentősen felül a várható inflációt, így ne a nyugdíjasok hitelezzék az államot, hanem az állam hitelezze a nyugdíjasokat.

A havi emelést differenciált legyen, hogy egyrészt a korábbi években megállapított nyugdíjak leszakadt vásárlóerejét legalább részben növelni lehessen.

Hirdetés

Mindezek, vagyis ezen lépések hiánya alapján (pedig 12 éve volt a kormányozna jelentősen átalakítani a rendszert) pedig azt kell mondani, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer fenntartása inkább az állam érdeke, sem mint a nyugdíjasoké.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!