CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

“Száguldtam a fényesség felé”: megdöbbentő halálközeli élmények bizonyíthatják: létezik túlvilág

“Doktornő, vigyázzon, meg ne szúrja a kaszájával a halál, mert ott áll maga mellett fekete ruhában!” Azt állítja, hogy hosszú napokat töltött odaát, miközben perceken át volt klinikai halál állapotában.

A halálközeli élmények tucatjai lehetnek teljesen hitelesek és valósak

Ez egy nagybetegnek volt a halálközeli létében történt kinyilatkoztatása, amelyet maga a doktornő is megerősített.

Egy másik ember két halálélményét is felidézte. Még gyermekkorában az áram ütötte meg, akkor az egyik családtagja rázta életre, néhány évvel később pedig a villám miatt hagyta el a testét, ott – elmondása szerint – a jégeső verte vissza az élők közé.

Hirdetés

Ő mindkét alkalommal látta önmagát kívülről, hogy mi történik a testével. Az úgynevezett visszatéréskor pedig ismét érezte a kellemetlen közérzetet.

Egy idős asszony, aki műtét közben került át a „túloldalra”, arról számolt be, hogy a műtő felső sarkából látta, ahogyan az orvosok küzdenek az életéért, majd hirtelen egy fény kapta fel és repítette egy fénykapu felé. Közben átélte élete történéseit.

Létezik visszatérés a halálból

A halálközeli élményekről sok ezer beszámoló van. Aki átélte a halált, közülük nagyon soknak az életminősége vagy erkölcsössége javul. Tehát máshogy tekint az életére, igyekszik máshogy, jobban, pozitívabban élni.

Ez egy olyan sorsfordító élmény, ami után az embert mintha kicserélték volna.

Van, amikor az illető egyszerűen úgy érzi, hogy vissza kell jönnie, és van olyan, hogy azt mondják meg neki, hogy még dolga van a földön, és azért most visszakapja az életét.

Ezek a beszámolók nem hallucinációk, ahogyan azt korábban gondolták a tudósok.

Egyre több olyan kutatási eredmény van ugyanis, melyek azt erősítik meg, hogy a tudat valahogyan (feltehetően kvantumfizikai értelemben) túlélheti a test halálát.

Hosszú perceken át lehet még a halál után is komoly agyi jeleket mérni ugyanis

“Száguldtam a fényesség felé”

Egy magát Maria-nak nevező hölgy privát vallomása egy autóbalesetet követően látott napvilágot.

Hirdetés

Ebben elmondta, hogy bár perceken át volt csupán halott, ő egy több napos utazást élt meg “odaát”.

Egy másik létsíkban, vagy dimenzióban, ahová úgy került, hogy felülről látta először a saját testét, majd egy alkagúton át a fény felé kezdett száguldani.

Mindeközben melegség és boldogság árasztotta el a szívét.

Később, amikor pedig visszatért, még egy pillanatra látta, amint egy sötét alak áll az egyik doktornő mögött.

“Doktornő, vigyázzon, meg ne szúrja a kaszájával a halál, mert ott áll maga mellett fekete ruhában!”

-mondta neki, majd újra eszméletét vesztette, végül több óra múlva tért magához, a sikeres életmentő műtétet követően.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!