CímlapsztorikTudomány

Szenzációs magyar felfedezés: rejtett idegpályák az agyban, a lélek nyomára vezethetnek

Egyesek szerint akár a lélek, vagy a tudat mibenlétére deríthet fényt. Avagy hol is “fészkel” a koponyánkon belül az a valami, ami azzá tesz minket, amik vagyunk?

Világszenzáció a magyar felfedezés

A Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet (KOKI) munkatársai egy eddig ismeretlen idegpályát fedeztek fel az agykéreg és az információk feldolgozásában legnagyobb szerepet játszó kéreg alatti agyi régió, a talamusz között.

Minthogy az e területek közötti kapcsolat már sok évtizede az agytudomány egyik legkutatottabb témája,

Hirdetés

egy soha nem látott kommunikációs csatorna felfedezése valóságos szenzáció.
Nem csoda, hogy az eredményeket a világ legfontosabb idegtudományi folyóirata, a Nature Neuroscience közölte.

A tanulmány első szerzőjével, Hádinger Nórával, illetve a kutatócsoport vezetőjével, Acsády Lászlóval az MTA Kommunikációs Főosztálya beszélgetett.

A lélek mibenlétére és az agyban való rejtekére is fény derülhet?

Egyesek szerint a felfedezés még azt is felveti, hogy az agyban fészkelő lélek, vagy tudat mibenlétét sikerülhet majd megfejteni a tudósoknak.

Régóta vágyálma a szakembereknek az, hogy ha valóban van olyan hogy tudat, és nem csak idegsejtek összessége adja a személyiségünket, akkor tudományosan behatárolható legyen az az esszencia, ami azzá tesz minket mint amik vagyunk.

Korábban a magyar tudósoktól függetlenül a Harvard Egyetem kutatói, és egy bizonyos Michael Fox professzor úgy tűnik, végre megtalálta a tudomány sötét foltját:

Emberi agyakban észlelte a tudatért felelős régiókat.

A felfedezés hatalmas áttörés lehet, hiszen nem csupán saját létünkkel kapcsolatban tartogat fontos információkat, hanem a vegetatív állapotban lévő emberek kezelésére is kínálhat megoldást.

Ugyanis ha jobban megismerjük majd a tudat eredetét, gyakorlatilag képesek lehetünk majd új tudatot adni kómában, vagy vegetatív állapotban lévő betegeknek.

A tudat működteti az embert, hiszen ez felel azért, hogy tisztában van vele az egyén, hogy a világon van, él, és létezik.

Hirdetés

Eddig úgy tartották, hogy a tudatelmélet pusztán egy megfoghatatlan elmélet, mely fizikailag soha nem lesz megfigyelhető és tanulmányozható.

Azt a feltevést, hogy másoknak van tudata azért nevezzük tudatelméletnek, mert mindenki csak a saját tudatának meglétét tudja bizonyítani introspekción keresztül, senki nem tud más tudatához közvetlenül hozzáférni.

Rengeteg állatokkal végzett kísérlet világít rá arra, hogy az állatok is rendelkezhetnek elmeteóriával, azonban ezek csak megfigyeléseket alapulnak, az állatok viselkedésére alapozva.

Most azonban ennek vége, ugyanis az agyban sikerült meghatározni a tudatért felelős régiókat, így fizikailag közvetlenül is lehetőségünk lesz megfigyelni.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!