Érdekes világ

Szupergazdagok húzhatják ki milliárdok alól a talajt: le akarják nullázni a bolygó lakosságát?

A Föld valódi örököseiként szeretnek hivatkozni magukra, ezért maguknak is akarják a bolygót és annak erőforrásait megkaparintani.

Bizarr kijelentések, félreérthetetlen elszólások a világ legbefolyásosabb embereitől.

A véletlen művei, vagy tényleg összeesküdtek az emberiség 96%-a ellen?

Hirdetés

Ez egy 300 szupergazdag családból álló közösség, melynek tagja az angol királyi család, vagy a Rockefeller dinasztia és a Rothschild-klán is.

Nem véletlen, hogy korábban maga a Nestlé egykori vezetője is olyan kijelentéseket tett, hogy szerinte a víz nem lenne szabad, hogy alapjog legyen, és brutális összegeket kellene fizetnünk érte.

Az elmúlt 15-20 évben pedig több Rothschild kötődésű cég vásárolt fel hatalmas víztározókat, mely arra enged következtetni, hogy már most egy apokalipszis utáni világra, és az újraelosztásra készülnek.

Ne feledjük:

Ők azok, akik valójában MINDENT irányítanak.

A gazdaságot, a tőzsdét, az egészségügyet, a vallásokat, és ha kell, háborúkat, járványokat generálnak a semmiből, ha éppen úgy kívánja az érdekük.

Jelenleg pedig már túl sokan vagyunk a Földön, talán nem véletlen, hogy a királyi család egyes tagjai, mint Vilmos herceg is elszólta magát egy Davosi fórumon.

Ők az igazi bábjátékosak a színfalak mögött.

Mindent csak dróton rángatnak, és bármit megtehetnek velünk, mivel korlátlan anyagi sé egyéb forrás áll rendlekezésükre.

Hirdetés

Egy Új Világrend keretében akarnak egy új rabszolga-civilizációt létrehozni.

Mint régen az angol gyarmattartók a feketékkel…

Csak itt mindenki annyi joggal fog rendelkezi, mint annak idején egy fekete. Mindezt úgy, hogy ezt észre sem fogják venni.

Puha diktatúrák korszakát éljük, erőszakmentes rémuralmakban vagyunk, melyeket pénzemberek, szupergazdag felső tízezrek irányítanak.

Amikor pedig majd felhalmozzák a javakat és a vagyont, az élelmet, a földeket és a vizeket saját maguk számára…

Amikor már mindent átjátszottak magánkézbe, és az egész Földet privatizálták, akkor fog jönni a nagy újraindítás.

A civilizáció lenullázása, és a kőkorszakba való taszítása, az alsóbb társadalmi rétegek eltörlése a bolygóról…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!