Érdekes világ

Teljes nyájimmunitásra kényszeríthetik a gyerekeket: jön a kötelező oltás mindenkinek?!

Jöhet a teljes egészségügyi “diktatúra”?

Hajmeresztő tervek vetődtek fel…!

Egyre biztosabb, hogy meglépik, hogy az egész emberiséget és közte Magyarországot is bevezetik egy olyan Új Világrendbe, ahol oltottak és oltatlanok között különbség van.

Hirdetés

Az ember nem gondolná, hogy valaha itt fogunk tartani, de elérkezett a pont.

A világ elkezdett teljesen összezárni, a politikai erők mögött húzódó árnykormányok pedig előkészítik egy Új Világrend képét, amit most utópisztikusnak hazudnak, de valójában a totális kontroll, a tömeges megfigyelés lesz az alapelve.

Nemrégiben a kormányinfón Gulyás Gergely is bejelentette: az oltottak és oltatlanok között TÉNY, hogy különbség van.

És hogy a jövőben jelentősen nőni fog a védettségi igazolvány szerepe.

Ez egyértelműen azt vázolja fel, hogy a jövőben oltakoznunk kell folyamatosan, és hogy a végső cél a nyájimmunitás elérése lenne.

Ehhez azonban a gyerekek beoltására is szükség lenne.

Nem véletlen, hogy ma már számos tudós véleménye meg van véve és azt harsogják, hogy a gyerekeket akár már egészen fiatal kortól be kellene oltani.

Ami érdekes azért, mert a gyerekeken megy át a legjelentéktelenebbül a koronavírus fertőzés…

A kérdés tehát adott:

Hirdetés

Te beoltatnád a gyermeked?

És mit tennél, ha kötelezővé tennék az oltást, vagy csak rákényszerítenének azzal, hogy mindenhová védettségi igazolvány kell…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!