CímlapsztorikTudomány

Tényleg becsapódhat a Föld sorsát megpecsételő aszteroida a NASA szerint – érkezik a “végzet kisbolygója”

Akár több tucat atombomba erejét is elérheti majd a becsapódás ereje.

Heves viták robbantak ki arról, hogyan készüljön fel rá az emberiség, nagyon kevés az időnk.

Ez most nem vaklárma, a NASA is felvetette a becsapódás lehetőségét

A NASA számításai szerint ténylegesen becsapódhat az Apophis nevű üstökös a Földbe.

Hirdetés

A pályája ugyanis jó eséllyel keresztezi a miénket, már azt is kiszámolták, hogy pontosan mikor történhet meg az ütközés, ez pedig egy pénteki napon fog bekövetkezni, ha addig nem áll be valamilyen módosulás az objektum csillagközi pályájában.

A dátum még a kevésbé babonás embereket is hidegrázással fogja eltölteni.

Megvan a pontos dátum

Aprilis 13-án, 2029-ben fog megérkezni, és nagy valószínűséggel belénk csapódni a gyilkos aszteroida.

Egyes keresztény csoportok próféciája szerint egy Bibliában leírt jóslat teljesedhet be ezzel, és eljöhet az “örök sötétség” a Földre, mielőtt Jézus második eljövetele megtörténik.

A kevésbé vallásos emberek pedig értetlenül és aggódva tekintenek a jövőre… mindössze néhány éve lenne az emberiségnek?

Semmi és senki sem élné túl

A végzet kisbolygójának becsapódását ugyanis semmi sem élné túl, márpedig a becslések szerint még ha az óceánba is csapódik, a robbanás és az általa keltett lökéshullám többszörösen körbejárná a Földet.

Ezzel pedig még a kontinensek belső részéig is eljutnának az akár több mint 1 km magas cunami hullámok.

A NASA korábban is már azt találta, hogy a majdnem 300 méteres test 2029-ben és 2036-ban súrolja a Földet.

Az első pályaadatok alapján 2,7%-os esélyt adtak arra a csillagászok, hogy 2029-ben a kisbolygó becsapódik a Földbe. Ezzel az eddigi legmagasabb, 4-es fokozatot érte el a kozmikus katasztrófák 10 fokozatú “Richter-skáláján”, a Torino-skálán: “nyugtalanító eseményként” osztályozták.

Hirdetés

Statisztikailag kicsinek tűnik az esélye ugyan, de kozmikus értelemben ez nagyon is “közeli veszély”.

„Még nem tudjuk teljesen kizárni annak lehetőségét, hogy becsapódik a bolygónkba, de úgy számoljuk, hogy ennek esélye csak 1 a 100 000-hez a következő száz év folyamán”

Rengeteg a Földre veszélyes objektum, de ettől tart a NASA is

A mai napig 1803 potenciálisan veszélyes aszteroidát (potentially hazardous asteroid, PHA) észleltek és tartanak nyilván.

Ezek olyan, nagyjából 100 méter átmérőjű, űrben keringő sziklatömbök, amelyek 7,5 millió kilométernél jobban megközelíthetik a Földet.

Jelenleg az Apophis az, ami az egyik legveszélyesebb és amiről tudunk is.

Hogy a jövőnk mi lesz?

A NASA egyelőre nem tudni hogyan, de bizonyosan készül majd egy filmforgatókönyvvel, maikor az elkövetkező években még inkább pontosítani tudják a becsapódás esélyét.

Ha növekedik a kockázat, azonnal be kell indítani a Föld mentőakcióját.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!