Érdekes világMisztikum

Tényleg látják a kisgyerekek a szellemeket? Paratudományos bizonyítékok fedhetik fel a túlvilágot

Tényleg léteznek szellemek, és ezeket a szellemeket a kisbabák, gyerekek valóban képesek érzékelni?

A képzeletbeli játszótársak pedig talán nem is annyira képzeletbeliek, mint azt a felnőttek gondolnák?

A paratudomány egyik legnagyobb vitáját kiváltó témája az, hogy a gyerekek képesek-e látni a szellemeket.

Hirdetés

Míg az egyik tábor szerint a jelenség mögött pszichológiai és tudományos magyarázatok vannak, addig a másik tábor a saját szemének és a tapasztalásoknak hisz.

Ugyanígy nyugtalanító azon morfondírozni, vajon miért ugatja a kutya a falat, a macska pedig miért bámulja a szoba sarkát

Vagy hogy a kisbaba miért mosolyog a távolba meredve, mintha csak egy árnyalak tekintetét fürkészné…

Valójában a kisgyerekek rejtett képességekkel rendelkeznek? LÁTÓK, a szó ezotertikus értelmében? Olyan világok “lakóival” képesek felvenni a kapcsolatot, akik már nem tartoznak az élők közé?

A mainstream tudomány mind a mai napig próbálja a szőnyeg alá söpörni a témát, holott a jelenséget érdemes lenne kutatni, mert így a mágia, és az okkultizmus nyert teret, ami több szempontból sem épp előnyös: rengeteg embert vernek át különféle csalók.

Mindannyian láttunk már tenyérből jósló, ijesztő tekintetű boszorkákat, vagy a házról rontást jó pénzért levevő szélhámosokat, papi jelmezben.

Szóval a mainstream tudománynak DOLGA LENNE a jelenséggel. Mert ahogyan majd azt meglátjátok, rengeteg dologra van tudományos magyarázat, valamiért egyik sem teljesen kielégítő…

Visszatérve a szellemekre. Valószínűleg mindenkinek van az ismeretségében olyan történet, ami ide kapcsolódik.

Ilyenkor a gyerek rendszerint 1 másfél éves korában pár alkalommal látszólag a teljesen üres falnak mosolyog és integet. Később ez a jelenség nem múlik el, vagy sokaknál átalakul.

Hirdetés

Megjelenik 3 évesen a képzeletbeli barát. De vajon tényleg csak egy elképzelt barátról van szó?

Tényleg a 3 éves kisgyermek elméjének a műve? Vagy a gondolatainkkal képesek vagyunk akár “teremteni” is, és tulajdonképpen mi magunk teremtjük meg a saját démonainkat?

Ez nagyon messzire vezet, de gondoljunk csak bele.

A jelenség itt összekapcsolódik az elme erejéről szóló különféle fél-tudományos hipotézisekkel arról, hogy a gondolataink képesek lehetnek kihatni a fizikai valóságra. Az orvostudomány ezt öngyógyításnak hívja.

Dr. Chayakrit Krittanawong vezetésével a Michael E. DeBakey VA Egészségügyi Központ igazolta, és azóta már más kutatók is azt, hogy az elme és a gondolatok valóban hatással vannak akár a sejtjeinkre is.

a Baylor Orvostudományi Főiskoláról és az Icahn Orvostudományi Iskolából több mint 61000 résztvevőre vonatkozó adatokat elemeztek a Nemzeti Egészségügyi Interjú Felmérésből, amelyet évente a Nemzeti Egészségügyi Statisztikai Központ végez el.

A 61000 résztvevő közül csaknem 10% (6000) azt mondta, hogy valamilyen formában gyakorolja a meditációt.

A kutatók megállapították, hogy a meditáló résztvevők esetében alacsonyabb volt a koleszterinszint, a cukorbetegség, a stroke, a magas vérnyomás és a szívkoszorúér betegség aránya, mint azoknál, akik nem meditáltak.

Ez persze még nem jelent semmit, mondhtanátok, és még akár igazatok is lehet. De azért a lehetőségét nem szabad elvetni.

Elég csak arra gondolni, hogy a CIA elismerten kutatta az elme erejét, és annak lehetséges hadászati felhasználási lehetőségeit.

A CIA kutatási anyaga ráadásul azóta közzé lett téva a naygvilág számára, megdöbbentő dolgok vannak benne, akit érdkeel az eredeti nyelvenitt olvashat bele:

https://www.cia.gov/library/readingroom/docs/CIA-RDP96-00792R000300390001-2.pdf

Az agyunk valamilyen megfoghatatlan, érzékelhetetlen módon van összekötve a mindenséggel, ezért vagyunk képesek bármire, amiben csak igazán hinni tudunk.

Ezért vannak csodálatos gyógyulások, és ezért tud valaki a jövőbe látni, vagy épp hatással lenni az adott jövőre.

Ezért van az, hogy egyesek megérzik egy hozzájuk közel álló ember halálát, akárcsak az állatok, amikből ez a képesség nem múlik el a kor előrehaladtával, ellentétben az emberrel.

Ismerős a kép, amikor a mama végső jobblétre szenderült, eközben hajnalban a kutya keserves vonyításba kezdett az udvaron, igaz?

Honnén tudhatta? Hogyan?

Persze a tudományos magyarázatot itt is meg kell említeni, mert úgy teljes a kép. A kutyák és más állatok képesek megérezni a halál szagát. Ezt pedig a test bocsátja ki, közvetlenül a halál előtti órákban.

Erre ma már tudományos bizonyítékok vannak.

Na de térjünk vissza a kisgyerekekre és a szellemekre.

Létezik egy másik teória is, miszerint az újszülöttek és a csecsemők még nem teljesen vannak ezen a világon. Egy ideig még a mi világunk és valami másnak a határmezsgyéjén bolyong az elméjük, a tudatuk, ezért képesek felvenni olyan világokkal is a kapcsolatot, amikről nekünk tudomásunk sincs.

Hiszen nincs műszer, mellyel mindez mérhető lenne. Ha pedig valami nem mérhető, akkor ugyebár nincs is, igaz?

Anna most három éves, már folyékonyan beszél, így már tényleg a frászt hozta környezetére. Mert újra “elkezdte”. Egy bácsit említ, aki néha a szobájában, néha a fürdőben tűnik fel, de olyan is van, hogy a lépcsőfordulóból néz le az alsó szinten tévéző családra.

A kislány köszön neki, van, hogy jó éjszakát kíván és rácsukja a gardrób ajtaját, mert a bácsi megy már aludni. Elmondása szerint fehér ruhát visel, és nem csinál semmi különöset, csak csöndesen álldogál. És néz. Van, hogy Anna nem mer bemenni a szobájába, mert ott a bácsi, de az esetek többségében úgy köszönti, mintha jelenléte teljesen természetes lenne.

Tele van az ehhez hasonló beszámolókkal és történetekkel a padlás, és egyre több szülő számos be hasonló, teljesen megmagyarázhatatlan dolgokról.

A fentiek mellett a legnépszerűbb magyarázat egyértelműen az, hogy a gyerekek valódi szellemeket látnak.

Azaz rég elhunyt személyek, félig a mi világunkban ragadt “délibábjait”.

Minden ember eredendően rendelkezik a tisztánlátás képességével, harmadik szemmel, magyarul az anyagi mellett érzékeli a metafizikai világot is. Ez a szellemek, angyalok otthona, akiket minden gyerek lát, hall, érez és kommunikálni is tud velük.

Erre a felnőtt fejjel már különlegesnek számító képességre a túlélés esélyeinek növelésére van szükség.

A gyerek végtelenül gyenge, sérülékeny, ez a bizonyos hatodik érzék segíti őt legyőzni a kihívásokat. Gondoljunk arra, ha valaki elveszti a látását, a hallása gyakran átlag felettivé válik, mintegy a fülével igyekezve megszerezni mindazt az információt, amihez vizuálisan nem fér hozzá.

Ebből is adódik, hogy három-négy, de legkésőbb hat-hét éves korra az ember el is veszti ezt a képességet.

Ekkorra érzékszerveink és a tudatunk is annyira kifinomult, hogy az agy egyszerűen nem tudná befogadni, képtelen lenne kezelni a “kétféle világból” érkező ingereket.

Többé nincs rá szükség, innentől kezdve teljes erővel kell a reális világra koncentrálnunk.

Része van benne természetesen a szülői tiltásnak is, amely “butaságnak”, “képzelgésnek” állítja be, ezáltal elnyomja a gyerek tapasztalatait, miközben tagadást, félelmet vált ki belőle.

Mindennek kulcsa egy különleges szerv.

Azt állítják, hogy a tobozmirigy a mentális látás szerve, a harmadik szem, ami idővel elcsökevényesedik. Legkésőbb hét éves korra fizikailag is megváltozik, fátyolossá válik.

Ennek következtében a legtöbb ember számára bezárul, ám ha homályosan is, de alkalmanként sokaknak át-átsejlik rajta keresztül a szellemvilág.

Nem kell megijedni – ezek az asztrális lények általában nem ártó szándékkal közelednek a gyerkőcök felé, egyszerűen csak azért tartózkodnak a kicsik társaságában, mert végre valaki látja, érzékeli őket.

Ezért keresik a kicsik társaságát, legalábbis az egyik tábor szerint.

Általában a felnőtteket a hideg verejték önti el, amikor a gyerekek beszámolnak arról, hogy például a nagymama – akit nem is ismertek – hogyan nézett ki, és milyen ruhát viselt anno.

A reinkarnáció hívei úgy tartják, hogy a gyerekek sokszor emlékeznek az előző életükre, illetve olyan dolgokra, melyek még jóval a születésük előtt történtek.

Ez nemcsak ijesztően hangzik, hanem tényleg az is, mert a kicsik sokszor nem tudják megkülönböztetni a valóságot az asztrális síktól.

Bármi is az igazság ezzel a jelenséggel kapcsolatban, az egészen biztos, hogy a válaszok nem lesznek túlságosan megnyugtatóak.

Ha nincs túlvilág, akkor azért, mert el kell fogadnunk, hogy “nincs odaát” tulajdonképpen semmi. Így a halál után nem vár ránk, csak csend és örök sötétség.

Az azonban sokkal valószínűbb, hogy a halál inkább egyfajta kapu lehet. Kapu egy olyan világba, melynek ma még vitatott a létezése, mint ahogyan egykor abban sem volt senki biztos, hogy a Föld nem lapos, és nem lehet lezuhanni a szélein.

Ha van túlvilág akkor pedig azért, mert az azt jelenti, hogy együtt kell élnünk a gondolattal, hogy ennek a “másvilágnak” az árnylényei időnként átjárnak a mi világunkba.

Ezért soha nem lehetünk biztosak abban, hogy nem figyelnek-e…

Hogy mikor szegeződik egy kósza tekintet a tarkónkra, miközben nagyon jól tudjuk, hogy senki sem tartózkodik a házban…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.