Érdekes világ

“Tervszerű pusztítás és Új Világrend” – Ernst-Wolff újságíró szakértő a jelenleg is zajló folyamatokról

Franklin Delano Roosevelt amerikai elnök mondta egyszer:

A politikában semmi nem történik véletlenül.

Hirdetés

Ha pedig valami történik, biztos lehetsz benne, hogy azt pont úgy tervezték.”

A globális hatalmi központ valójában mindent, de mindent a kezében tart, és ez napjainkban teljesen jól látható.

Ahogyan az is, hogy a média, az egészségügy, a gazdaság, a tőzsde káézbe tartása alapvető fontosságú ahhoz, hogy fenntartsák az egyszerű ember számára az illúziót.

Az illúziót, mely alapjaiban változtathat majd meg mindent, amit a világról ismernénk, ha egyszer lehull a hazugság paravánja.

Az a digitális pénzügyi komplexum, ami minden kormány és nemzet felett áll, korlátlan hatalommal rendelkezik.

Emellett bármikor módjában áll bármilyen országot vagy kormányt nem csak térdre kényszeríteni, hanem szolgálatába állítani.

A komplett generációk, társadalmak eladósítására irányuló próbálkozások nem újkeletűek.

Lásd a 2008-as devizahitel válság rengeteg országban befolyásos köröket juttatott pozíciókba, míg az emberek egész generációját tette hitelrabszolgává…

A digitális pénzügyi komplexum a járvány alatt új módszert talált arra, hogyan tudja tönkre tenni a társadalom egy újabb szeletét.

Hirdetés

A pandémia kitörése során a lezárásokkal és más korlátozásokkal a cél az volt Ernst szerint, hogy a középvállatokat semmisítek meg.

Ennek első körben nincs is értelme, mert a kis és középvállalatok fizetik a legtöbb adót.

Igen ám, de az aktuális államnak, országnak.

ha bedöntik őket, és a digitális pénzügyi körök, a szuperoligarchák, nemzetek felett álló szervezett magánhatalom felvásárolja őket, akkor már az ő tulajdonukban lesz…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!