CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Több ezer éves repülő csészealjak: ősi idegenekről mintázott “szobrok”?

Afrika szerte megtalálhatók, de Kína területén is találtak már hasonlót… valamint a Föld más szegleteiben is. Az ősi civilizációk mind ugyanazt látták az égen? megdönthetetlen bizonyíték arra, hogy idegenek látogatták a Földet?

A lenti képek egy része Afrikában készült, Mali térségében.

A fotón látható “kövek” valójában miniatürizált szobrok, sokak szerint nem természetes módon keletkeztek, hanem kifaragták őket.

Hirdetés

Az egykori alkotók így “emlékeztek meg” az őket a csillagok közül meglátogató “istenekről”

Újabb bizonyítékok lehetnek arra, hogy egykor az ősi időkben valóban földönkívüli civilizációk látogatták a Földet?

Ilyen repülő csészealjakat ábrázoló faragványokról már írtunk korábban, ugyanis Kína területén kerültek elő ehhez hasonlók.

A leleteket eredetileg építőmunkások találták meg, és amikor több is előbukkant a sziklás földréteg alól… valamikor a paleozoikumban “készülhettek”… ember előtti civilizációk, vagy az ősi idegenek nyomai?

Több mint valószínű, hogy nem természetes módon keletkeztek ezek sem, mint ahogyan kínai társaik sem.

A koruk nagyon eltér egymástól.

Van köztük több ezer, és több száz millió éves is.

Egyenként 1,6 méter átmérővel, de vannak köztük nagyobbak is.

A szkeptikusok szerint bár tényleg nem gyakoriak a Földön ezekhez fogható kövek, talán a szél és a víz különleges és ritka eróziójának együttese alakította ilyenre a köveket.

Hirdetés

Más magyarázat aligha van, hacsak nem a paleoasztronautika híveinek van igaza, és az ősi, Földön élt kultúrák így emlékeztek meg egykori “látogatóikról”.

Nem véletlen lehet az sem, hogy a dogonok csillagember mítosza is ír olyan az égből érkezett hajótöröttekről, akik egy rövid időre a Földön találtak menedékre.

Korongokon lebegve közlekedtek, ezért isteneknek hitték őket, különleges képességekkel.

Lásd Egyiptomban a szárnyas napkorong ábrázolások és azok rejtélye…

Bármi is a magyarázat ezekre, BIZTOSAN NEM a véletlen művei.

És az sem lehet véletlen, hogy a Föld legeldugottabb szegleteiben egymástól függetlenül fellelhetünk ezekhez hasonló, csészealj alakú köveket, melyek megmunkálás nyomait viselik magukon.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!