Egyéb

Többé nincs ingyen a sürgősségi ellátás? erre vigyázzatok nagyon, mutatjuk kikre vonatkozik!

Sokaknál a helyszínen derült ki, és egy vagyonba kerülhet ha baj van, jobb ha erről mindenki tud…!

Az új szabály beláthatatlan következményekkel járhat – figyelmeztettek szakértők.

A sürgősségi ellátásért is fizetniük kell azoknak, akik július után hat havi tb-tartozást halmoznak fel

Hirdetés

– hívta fel a figyelmet Kiss Zsolt, a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) főigazgatója.

Ez szerdán az IME szaklap konferenciáján derült ki.

Az egészségügyi szolgáltatási járulékot nem fizetőknek felfüggesztik a taj-számukat.

Ők csak a számla előzetes kifizetése után kaphatnak halasztható egészségügyi ellátást.

A sürgősségi ellátás viszont eddig kivétel volt, az járt mindenkinek ingyenesen

– hívja fel a figyelmet a lap.

Ezen változtatott az Emberi Erőforrások Minisztériuma augusztus végén megjelent rendelete, amely szerint a sürgősségi ellátásért is fizetnie kell annak, akinek nincs érvényes tajszáma.

Itt annyi a könnyítés, hogy a számlát a – bizonyos esetekben életmentő – beavatkozás után is ki lehet egyenlíteni.

Ám a rendelet azt is előírja, hogy a beteget, illetve a hozzátartozóját már a beavatkozás előtt tájékoztatni kell a várható költségekről.

Hirdetés

Az ellátásért a kórházak annyi pénzt kérhetnek, amennyit a NEAK-tól kapnának, de maximum 750 ezer forintot

– írja a Népszava.

A sürgősségi ellátás körébe tartoznak például a baleseti sérülések, a mérgezések, a szív és érrendszeri-, agyi keringési zavarok, hőártalmak, áramütések, vízi balesetek, akut hasi katasztrófák.

Az új szabály beláthatatlan következményekkel járhat – figyelmeztettek szakértők.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!