Érdekes világ

Tömeges agymosás zajlik: kitálalt a neves oxfordi professzor

Egyre többen ébrednek rá az igazságra, mégis próbálják bizonyos erők a médián, a tőzsdén, az egészségügyön és a politikán keresztül “sötétségben” tartani a társadalmat.

Jelenleg senki sem tudja megmondani, hogy pontosan mi lesz ennek a vége.

Az azonban nyilvánvalóan látszik, hogy a világot megvezetik, és hogy az emberek többségét szándékosan tartják a homályban.

Hirdetés

Igénytelen nívójú műsorokat gyártanak, az embereket agresszióval, erőszakkal és műbalhékkal foglalják le.

Addig is, míg egymásnak esnek, sem gondolkodnak egy pillanatra sem a felettük álló hatalmak kilétén és célján.

Ráadásul nem tudnak együttesen fellépni, hiszen az egyén külön-külön egymaga marad, gyenge.

A társadalom érdekérvényesítő szerepét gyengítették meg végleg a médián, a tévé képernyőkön keresztül.

MINDENT annak rendeltek alá, hogy ezt a civilizációs fátylat fölénk emeljék, ezzel totális félhomályt előidézve a fejekben.

Az információk most rendkívül zavarosak, a tervszerűen generált káosz egyre nagyobb.

Mit sugall a média?

Hogy semmivel e törődj, és hogy fogyassz minél többet, mert attól leszel boldog, és hogy tekintsd ellenségednek a másikat, különösen ha mást gondol a világról mint te.

A szekértáborok korát éljük, és ezt felülről rendelték így.

Hirdetés

A gazdag, rajtunk élősködő hatalmasságoknak ugyanis addig biztosított a felettünk álló hatalma, érinthetetlensége, amíg a tömeg saját magával van elfoglalva.

Kinevelik az öntudatlan civilizációt, miközben az egészségügyön keresztül leszedálnak minket, hogy eszünkbe se jusson a tudatmódosítók között egy pillanatra sem gondolkodni.

Mit tesznek eközben a bankárok?

Minduntalan megszedik magukat, miközben az emberi civilizáció szép lassan elsorvad.

Adós-rabszolgaságba hajszolják az egész Földet, egy hitelrabszolga generációt létrehozva, akiknek már a születésükről kezdve arról szól majd az élete, hogy ezt a kölcsönt valahogy “visszaköhögje” a tulajdonosoknak…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.