CímlapsztorikÉrdekes világ

Tömegével mondanak fel az orvosok a kötelező oltás miatt

Tovább csökkenhet az egészségügyben dolgozó szakemberek száma a kötelező védőoltás bevezetésével, ugyanis a pénteki miniszterelnöki bejelentést követően sokan döntöttek az egészségügyi pálya elhagyása mellett.

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken jelentette be, hogy:

Az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz a koronavírus elleni oltás.

Hirdetés

Pedig év elején a szakemberek még mindenkit megnyugtattak, hogy a munkáltatók nem kötelezhetik a koronavírus elleni védőoltás beadatására a dolgozóikat, és sem hátrány, sem előny nem kapcsolódhat a munkavállalóknak ehhez a döntéséhez

– magyarázták a munkaügyi szakjogászok.

Ezt a helyzetet változtatta meg a kormányfő péntek reggeli bejelentése, aki nemcsak azt mondta el, hogy lehetőség van a harmadik vakcina beadatására, de azt is közölte, hogy szigorításokat vezetnek be az egészségügyi dolgozók körében.

A kényszerítésnek nem vagyunk hívei, viszont hoztunk egy döntést: az egészségügyi dolgozóknak kötelező lesz az oltás.

Tehát az egészségügyben csak az dolgozhat, aki beoltatja magát. Egyébként is számos kötelező oltást fel kell venniük, ez a lista most bővül

– mondta a miniszterelnök.

Egy ideje ez már sejthető volt, és most számos orvos körében nagy a felháborodás.

Egyes hírek szerint emiatt a következő időszakban tömegével mondhatnak majd fel és hagyják el az egészségügyi pályát.

Ez pedig katasztrofális hatással lehet a közelgő negyedik hullám árnyékában…

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.