Címlapsztorik

Tornaóra mentette meg a 9 éves Vivit: ekkor derült ki, hogy élete legnehezebb küzdelme előtt áll

A jó Isten vigyázzon rád, te kis tündér <3

Amióta kiderült betegsége, orvosról orvosra, kórházról kórházra jár az anyukájával, Molnár Gyuláné Angélával. A család kálváriája februárban egy tornaórával kezdődött

számolt be róla a Blikk.

Hirdetés

Vivit véletlenül megrúgták egy labdával testnevelés órán.

A csípőjétől egészen a hónaljáig kék-lila foltok, vérömlenyek borították. Először azt hittem, nem is labda találta el, arra gondoltam, egy nagyobb gyerek bántotta. Mivel a sérülések nem múltak el, bevittem az ügyeletre, ahonnan a karcagi kórházba irányítottak minket. Ez egy pénteki nap volt, a következő hét szerdára kaptunk vérvételi időpontot.

A kórházból hazafelé már félúton jártunk, amikor a gyerekorvos hívott, hogy azonnal forduljunk vissza a kórházba, mert nagy a baj. A buszt megállítottuk, majd mentőt hívtunk

– kezdte a Blikknek az édesanya.

Karcagról rohammentő szállította át Vivit Debrecenbe, ahol végül kimondták a diagnózist: csontvelődaganat.

– Hirtelen értelmet nyert, miért nem tűntek el egykönnyen a foltjai. Ha nem rúgják meg véletlenül labdával Vivit, ki tudja mikor derül ki, hogy daganatos beteg.

Nem voltak ugyanis a betegségre utaló tünetei. Gyakorlatilag az életét köszönheti a tornaórán történt kis balesetnek. Az orvosok azt mondták, időben vagyunk, megkezdhetjük a kezeléseket

– folytatta Angéla.

Lassan az is világossá vált, hogy Vivinek csontvelőátültetésre lesz szüksége, anélkül ugyanis nem hatnának a későbbre tervezett terápiák.

Hirdetés

– Az egész család bement a kórházba vérvizsgálatra, hogy megtudjuk, lehet-e közülünk valaki donor.

Kiderült, az egyedüli alkalmas ember a nővére, aki teljes odaadással, félelem nélkül áll elébe a feladatnak – mondta az édesanya, akinek a szavait heves bólogatással erősíti meg a tizenhárom éves testvér.

Vivi műtétjét Miskolcon végzik majd. Ahogyan azt az anyukájától megtudtuk, a kislány bátran viseli a tűszúrásokat, s bár szomorú, hogy nem járhat iskolába, a kórházban új barátokat ismert meg.

A csontvelő-átültetés után kemoterápia és sugárkezelés vár rá.

A kórházban eltöltött idő hónapokat ölel fel, így az iskolatársaival egy darabig valószínűleg nem találkozhat.

Vivi öt testvérével, valamint az édesapjával és az édesanyjával él Kunhegyesen. A házban ki kell alakítani egy steril szobát, amely anyagilag megterheli a családot.

Az apuka ugyanis kénytelen hosszabb időre otthon maradni a testvérekkel, míg felesége és Vivi a kórházban vannak.

Amennyiben segítene a családnak, a következő számlaszámon megtehetik: 10702019-67010941-51100005; közlemény: Vivi – steril szoba.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.