Egyéb

„Totál kamu a nő, ahogy az akcentusa is” – egyre dagad az Alec Baldwin nejének botránya

Ilyen amikor csillagok hullnak alá…

Néhány éve hozzáment Alec Baldwinhoz, akitől öt gyereke is született.
Baldwinnal egy manhattani étteremben találkoztak, amikor a színész odasétált hozzá, és azt mondta a nőnek, „meg kell hogy ismerje”.

-számol be róla a 24.hu.

Hirdetés

Ez nem városi legenda, maga Hilaria Baldwin nyilatkozta ezt a New York Timesnak évekkel ezelőtt, akik a pár esküvőjéről adtak hírt exkluzív módon. Az elmúlt hónapokban pedig azzal kerültek az amerikai bulvársajtó címlapjaira, hogy Hilaria Baldwinnak két vetélése is volt, mielőtt megszületett volna ötödik gyerekük. És nagyjából itt érkezünk meg 2020 végéhez, amikor a nőt tömegek vádolják azzal, hogy évek óta csak színleli, hogy spanyol – ami egy rettenetesen erős vád, épp ezért álltak neki sokan az igazság kutatásának.

Az ellene meginduló háború egy Instagram-bejegyzéssel kezdődött, melyről mi is hírt adtunk. December 20-án saját Instagram-oldalán osztott meg egy fehérneműs képet magáról, miközben karjában fogta ötödik gyerekét, az alig háromhónapos Eduardo Pau Lucas Baldwint. Itt még szó sem volt támadások sorozatáról, az internet és a sajtó nagyobb része inkább azt méltatta, a 36 éves Hilaria Baldwin alakja mennyire fantasztikus ahhoz képest, hogy pár hónapja még egy gyerek növekedett benne – na meg úgy egyébként is öt szülés után.

Egy nappal az eredeti poszt után előkerült Amy Schumer amerikai színésznő, humorista, aki előállt egy poénnal: lementette Baldwin fehérneműs képét, majd visszatöltötte saját Instagramjára, úgy beállítva a képet, mintha ő és saját fia, Gene lennének a képen. Alec Baldwin felesége nem vette a lapot, sőt, úgy reagált erre:

Konkrétan meg kellett kérnem valakit, hogy magyarázza el a poént, amit egyébként még most sem teljesen értek… de… azért tetszik, úgyhogy kommentelek alá.

Schumer elindított egy lavinát, ugyanis ezt követően Baldwin eredeti posztját elárasztották a kommentek, mondván, másokból negatív érzést válthat ki, hogy a vékony, láthatóan reggeltől estig edzőteremben dolgozó anya testét kell nézzék, mely nem éppen átlagos. Baldwin emiatt videót készített arról, hogy nem jó mások testével viccelődni, hisz láthatóan sok esetben fájdalmat, lelki sérüléseket okozhatunk másoknak. Schumer így inkább törölte a bejegyzést – írja a Washington Post.

Itt nem volt vége a sztorinak, ugyanis Baldwin kvázi kioktató videója után sokaknak feltűnt, hogy a nő totálisan elhagyta azt a spanyol akcentust, melyet korábban használt tévémegjelenések alkalmával. Például pár éve szerepelt a Today című reggeli műsorban, ahol az angol uborka szót is elfelejtette, továbbá az említett NYT-cikk, mely az esküvőjüket részletezte, szintén megemlékezett arról, hogy a szertartás kétnyelvű volt, mert a menyasszony Spanyolországban (ahonnét rokonai származnak) és a kaliforniai Beacon Hillben nőtt fel. Ezt támasztja alá Hilaria Baldwin saját weboldala, ahol önéletrajzában az olvasható, Mallorcán született, Bostonban nőtt fel, tizenkilenc évesen pedig végleg Amerikába költözött (erről szól az alábbi beszélgetés is), hogy jobban megismerje az ottani kultúrát.

Miután a karácsony az evésről és a tematikus ünnepi filmek századszor történő újranézéséből áll, az emberek unalmukban nyomozni kezdtek azt illetően, hogy Hilaria Baldwin mennyire spanyol valójában – ha már az akcentusa is el- és feltűnik időközönként. Néhány lelkes internetező előbányászott egy régi kaliforniai újságot, a Beacon Hill Times 2003-as lapszámát, melyben a nő apjáról, David Hayward-Thomasról írtak egy terjedelmes anyagot. Ebből kiderül, hogy Thomas ügyvéd, „nebraskai őslakos felmenői vannak”, és New Yorkban nőtt fel. Három évtizede volt már akkor, hogy ugyanabban a házban éltek Kaliforniában, felesége Kathryn Hayword belgyógyász, van két gyerekük:

Jeremy, aki a New York-i Egyetemen tanul, és ott van
Hillary, aki „egyelőre velük él, de szeretne testvére után menni ugyanarra az egyetemre”.
A tősgyökeres amerikai létüket támasztják alá a bostoni The Cambridge School of Weston középiskola 2002-es osztályfotói a tizenéves Hillary Hayward-Thomasról. Sok lett hát a furcsaság, főként, hogy a lap arról is említést tesz, valóban vannak spanyolországi kapcsolódási pontok a család életében,

de mindössze annyi, hogy nyaranta oda utaztak kikapcsolódni.

Hirdetés

Baldwin apja ugyanis spanyol irodalmat tanult egyetemista éveiben, emiatt jól beszélte a nyelvet, így szívesen nyaralt olyan területeken, ahol tudta kamatoztatni tudását. Továbbá kíváncsiságot szeretett előhozni gyerekeiből, hogy szeressék a nyelvet, ismerjenek meg új kultúrákat.

Abban tényleg van igazság, hogy nyugdíjba vonulásuk után Spanyolországba költöztek a szülők, de nem származási okok végett. Erről tanúskodik apja egyik szakmai cikke 2015-ből, melyben erről is említést tesz:

Az életemet nagyban meghatározta a spanyol nyelv, a kultúra, de nem azért, mert egy cseppnyi spanyol vér is csörgedezne az ereimben.

Itt már sokan kibuktak a Twitteren, Baldwin néhány (állítólagos) gimnazista osztálytársa írt pár gondolatot a témáról, ezek mellett számos videó felbukkant a YouTube-on, melyek a nő színlelt spanyol akcentusára próbálnak rávilágítani:

„Csodálni kell Hilaria Baldwin elkötelezettségét, aki évtizedek óta szoronghat attól, hogy spanyol embernek adja ki magát.”
„Egy gimibe jártunk. Nagyon kedves lány volt, de totálisan fehér csaj a szó minden értelmében.”
„Én is gimiből ismerem, valóban kedves, imádta a társastáncot. Hillary Hayward-Thomas a neve, soha nem hallottam akcentussal beszélni.”
„Ez a Hilaria Baldwin-sztori a legfurcsább, amit idén hallottam. Ez a nő totál kamu, ahogy az akcentusa is. Fehér szülei vannak Bostonból, szó sincs arról, hogy ő Spanyolországban született volna. Az anyja 1984-ben Bostonban tanult orvostant, ’86-ban szerzett diplomát.”
Baldwin megpróbált gátat szabni az ellene irányuló hadjáratnak, így egy hosszú Instagram-videóban igyekezett tisztázni mindent.

Egy kicsit akkor rólam: láttam, megkérdőjeleztétek a származásomat, a kultúrámat. Ez az, amit én nagyon, de nagyon komolyan veszek, és akik ezzel kapcsolatban kérdeznek, nekik most újra elmesélem a sztorimat. Bostonban születtem, de Massachusetts és Spanyolország közt ingázva nőttem fel. A szüleim és a tesóm Spanyolországban élnek, én az USA-t választottam. Mindkét kultúra jelen van az életünkben, ugyanúgy tartjuk a szokásokat. Alec és én a gyerekeinket is több nyelven neveljük. Ez fontos számomra. Megértem, hogy sokaknak kicsit másabb az én történetem, de ez az én sajátom, úgyhogy büszke vagyok rá.

Akcentusa kapcsán azt mondta, hogy nem színlelne ilyesmit, csupán annyi a gond, hogy a gyerekekkel sokszor felváltva kommunikál spanyolul és angolul, ami miatt összekeveredik fejben. A weboldalán olvasható állítások szerinte csak elírás eredményei, azt igyekszik javítani a jövőben, a Hillary-Hilaria névváltoztatásról pedig annyit mondott, őt otthon Hilariának hívták a szülei, amit jobbnak látott hitelesíteni közjegyzőnél, de ettől még tény, sokan Hillaryként ismerik. Fehér lányként definiálta magát, és ha faji értelemben nem is, de Spanyolországhoz erősen kötődik kulturálisan.

Úgy fogalmazott továbbá, hogy neki interneten tevékenykedő személyként az is felelőssége, hogy minél hitelesebb legyen, ezért is zavarják ezek a spekulációk.

És hogy a történet sok kérdőjellel, de némi humorral záruljon, Amy Schumer reagált egy utolsót a teljes sztorira. Megosztott egy fotót, melyhez az írta:

Vettem. Én is jártam párszor Spanyolországban, imádtam

– majd posztolt mellé egy uborka emojit, utalva Baldwin hírhedt Today show-s szereplésére. Ám végül ezt a posztot is törölte a békesség jegyében.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.