Címlapsztorik

Tóth Gabira kórházban, Böjte Csaba adta fel az utolsó kenetet?

Csak meg kell nézni miket művel az X Faktor zsűriében a “szentfazék”…?

Pénteken váratlanul kórházba kerül a Navracsics beszélgetés előtt, de a szombati koncertre már minden rendben?

Ismét szanaszét szedték a kommentelők!

Hirdetés

Váratlan kórházba kerülése után szombat este már ismét színpadra állt Tóth Gabi.

Pénteken érkezett a hír, miszerint kórházba került Tóth Gabi.

Az énekesnőnek aznap 17 órakor lett volna jelenése a tapolcai Tamási Áron Művelődési Központban, ahol egy beszélgetésen vett volna részt Navracsics Tibor közreműködésével.

Gabi a történtek után azt mondta, megterhelő volt számára az elmúlt időszak, ezért a következő hónapokban vissza kell vennie a tempóból.

Az énekesnő a lassítást még nem kezdte el azonnal, hiszen szombat este már Szegeden lépett fel, majd közösségi oldalán azt is megosztotta,

hogy a koncert előtt Böjte Csaba megáldotta őt.

A szegedi koncert előtt Böjte Atya áldása és ölelése erőt adott és megerősítette a hitemet.

A hitemet abban, hogy a szeretet legyőzi a gyűlöletet. Tízezer ember a Dóm téren. A hit ereje, köszönjük Szeged

-olvasható Gabi bejegyzésében.

Hirdetés
Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!