Tudomány

Túlvilág márpedig létezik? Halál utáni agyhullámokat mértek két haldokló embernél

Rögzítették két haldokló ember agyhullámainak heves aktivitását azután, hogy lekapcsolták őket a létfenntartó berendezésekről.

Egyértelműen a tudatosság jeleit sikerült észlelni a halált követően

Ez pedig egy igazi, világszenzációval felérő áttörés, mely azt mutathatja, hogy valóban lehet “odaát” egy másik fajta érzékelés – állítják.

A döbbenetes eredményekről a tudósok számoltak be.

Hirdetés

Mindenki hallott már róla, hogy a halál pillanatában az emberek egész élete lepereg a szemük előtt, vagy a halál közvetlen közelébe sodródók úgy érzik, hogy egy alagútban haladnak egy vakító fény felé és újra átélnek múltbéli emlékeket, hallják vagy látják elhunyt rokonaikat.

A halálközeli élményeket a szkeptikusok hallucinációknak tartják, a túlvilági életben hívők pedig a folytatás bizonyítékának.

Az agy bizonyos régióiban megfigyelhető magas frekvenciájú hullámokat a tudatosság egyik jellemzőjének tartják.

Most két embernél is feljegyezték, ahogyan ezek a hullámok a haláluk során felerősödtek.

Ez már önmagában is rengeteg kérdést vethet fel a túlvilági létezéssel kapcsolatban.

Egyre közelebb a halál utáni létezés bizonyításához?

Már tavaly, 2022-ben is történtek áttörést ígérő kísérletek.

Akkoer a Louisville-i Egyetem kutatói rendkívül részletesen rögzítették egy haldokló ember agyhullámait, és az eredményekből már bizonyos következtetéseket levonhattak a halálközeli élményekről.

Borjigin és társai arra gondoltak, hogy az agyi aktivitás rövid fellángolásai, amelyeket intenzitása meghaladta az állatok ébrenléti állapotának szintjét, a halálközeli élmények biológiai villanásai lehetnek, amelyekről sok szívmegállást túlélő számolt be.

Az agyhullámok akkor láthatók az EEG-n, amikor nagyszámú agysejt szinkronizált ciklusokban együtt tüzel (elektromos jelet bocsát ki). Ezek a hullámok különböző frekvenciákon jelentkezhetnek.

Hirdetés

Ez az agyhullám-emelkedés néhány percig tartott, és időnként nagyon intenzív volt. Sőt, Borjigin szerint „őrülten magas” volt. Nem lehet tudni, hogy ezeknek az embereknek voltak-e látomásaik, miközben haldokoltak. „Ha életben maradtak volna, ez a két beteg talán tudott volna valamilyen történetet mesélni”

– mondta a kutató.

Az évtized végére meglehet a halál utáni élet végső bizonyítéka

Léteznek olyan optimista becslések egyes tudósok részéről, hogy az évtized végére meglehet a halál utáni élet végső bizonyítéka.

Vagy legalábbis olyan eredmények, melyek aligha értelmezhetők majd másként, mint bármi amit eddig találtunk ezzel kapcsolatban.

Ki mit gondol?

Szerintetek is így lesz?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!
Címkék tudomány

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!