CímlapsztorikÉrdekes világMisztikum

Ufó felvételek tömegét mutatta be a Pentagon: 50 éve nem volt ilyen

Elkezdődhetett a Nagy Felfedés, hamarosan bejelenthetik a földönkívüliek létezését és jelenlétét itt a Földön?

A Pentagon rengeteg ufó felvételt tett közzé: még több hivatalos bejelentés várható

Nyílt kongresszusi meghallgatást tartottak kedden a kongresszusban, ahol eddig titkos felvételeket is láthattak a képviselők és a nagyközönség.

Scott Bray, a haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese elmondta, hogy a katonai pilótáknak most már lehetőségük van arra, hogy a pilótafülkéből jelentsenek UFO-kat.

Hirdetés

„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy megértsük ezt a jelenséget. Az egész kormányzatban vannak szakértőink, beleértve a fizikát, optikát, kohászatot, meteorológiát”

– mondta Bray a Vice tudósítása szerint.

Megdöbbentő, eddig titkosított felvételek ufókról

Egy 2019-ben rögzített videón háromszög alakú, villogó objektumok láthatók (a fenti közvetítésen 27:21-től).

Bray szerint ezt a jelenséget egy későbbi időpontban is észlelték és rögzítették, és a hadsereg később meg tudta állapítani, hogy ezek a háromszögek a térségben lévő pilóta nélküli légi eszközök (drónok) lehettek.

Egy másik videón (a fenti közvetítésen 43:09-től) azonban egy repülőgép ablakából észlelt nagy sebességgel suhanó gömb látható. Bray szerinte ebben az esetben nincs magyarázatuk arra, hogy mit láthatnak.

Szaporodó ufó észlelések, új protokoll

A haditengerészeti hírszerzés igazgatóhelyettese elmondta, hogy az elmúlt hónapokban megszaporodtak az UFO-észlelések, aminek az az oka, hogy a hadsereg új protokollt alkotott az UAP események jelentésére.

„A haditengerészet és a légierő személyzetének most már lépésről lépésre követhető eljárásai vannak az UAP jelentésére a pilótafülkében lévő notesztől kezdve a repülés utáni eligazítási eljárásokig” – mondta Bray.

„Az üzenet egyértelmű: ha valamit látsz, jelentened kell. És az üzenet célba is ért.

Nemrég kaptam egy hívást egy több mint 2000 repült órával rendelkező magas rangú pilótától, aki leszállás után személyesen hívott fel, hogy beszámoljon egy találkozásról, amit éppen most tapasztalt.”

Hirdetés

Nagy Felfedés, avagy hamarosan világméretű bejelentések várhatók

Egyre többen gondolják azt, hogy az elmúlt években tapasztalt lassú információ csepegtetés egy művelet része.

Az úgynevezett Nagy Felfedés keretében ugyanis felkészítik a lakosságot arra, amit be fognak majd jelenteni.

Az idegenek, ufók létezésének bejelentése ugyanis alapvetően megrengetné az emberiség világnézetét, és hitéleti válsággal is szembe kellene néznie a világ egyházainak.

Nem véletlen, hogy nemrégiben a NASA is elkezdett papokat, lelkészeket toborozni az első földönkívüli kapcsolatfelvételre.

Andrew Davison tiszteletest, a Cambridge-i Egyetem teológusát és rajta kívül még 23 kollégáját azért fizeti az amerikai űrkutatási hivatal, hogy a fent említett kérdésre választ találjanak.

Az már gyakorlatilag tény, hogy az élet máshol is kifejlődhetett a kozmoszban, a Mars-kutatás is egyre több bizonyítékkal szolgál erre, hiszen már tudni, hogy víz volt, és még mindig van a vörös bolygón.

Vagyis egyre közelebb vagyunk egy tényleges, elsöprő erejű bejelentéshez – vélik sokan.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.