CímlapsztorikÉrdekes világTudomány

Új felfedezés tettek: szokatlan égitest kering a Föld és a Nap között

151 napig tart rajta egy év, az Atira különleges világa a teljes tudományos világot lázba ejtette.

Különleges világ a Nap és a Föld között

Egy tényleg nagyon különleges dolgot fedeztek fel nemrégiben, melynek eddig még csak nem is nagyon sejtették a létezését.

teljesen váratlanul találtak rá egy másik világra, pontosabban egy speciális égitestere valahol a Föld és a Nap közötti régióban.

Hirdetés

Az égitesten 151 napig tart egy év, vagyis annyival közelebb van a Naphoz, hogy ennyi idő kell neki, míg teljesen megkerüli.

Az Atira földönkívüli világa

A 2019 LF6 egyike annak a húsz ismert, úgynevezett Atira-aszteroidának, melyek röppályája teljesen a Föld pályáján belül halad.

“Manapság nem gyakran találni kilométeres méretű aszteroidákat. Harminc évvel ezelőtt az emberek módszeresen szervezték az aszteroidakutatást, ekkor még nagyobb objektumokat fedeztek fel…”

“Manapság azonban, hogy a legtöbbet megtalálták, a nagyobbak már meglehetősen ritkák”

– mondta Je Csüan-cse, a Caltech munkatársa, aki felfedezte a 2019 LF6-ot.

A szakértő szerint a 2019 LF6 mind méretét, mind röppályáját tekintve különleges.

Utóbbi ad magyarázatot arra, hogyan lehetséges, hogy egy ilyen nagy aszteroida kitérhetett az évtizedek óta kutató szakértők vizsgálódásai elől.

Tartogathat meglepetéseket

Röppályáján az aszteroida túllendül a Vénusz pályáján, egyes részeken pedig közelebb kerül a Naphoz, mint a Merkúr, amely 88 naponként kerüli meg a Napot.

Az aszteroida egyébként roppant kis méretű a Földhöz képest:

Alig 1 kilométeres, ellenben titokzatos felszíne tudomány számára is rejtély.

Hirdetés

Egyelőre nem terveznek komolyabb expedíciót a 2019 LF6 jelű sziklás objektumhoz, de a jövőben nem zárható ki, hogy tartogat még meglepetéseket.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!