Egyéb

Utazáshoz viseljünk maszkot – új orvosi ajánlás a majomhimlő miatt

Na, újra elő kell majd venni a maszkokat? Ilyen nincs…!

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint nem árt a nagyobb elővigyázatosság az utazások során.

Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) szerint bár a majomhimlő továbbra is alacsony kockázatot jelent a lakosság számára, elővigyázatosságból nem árt néhány dologra odafigyelni.

Hirdetés

Az egyik ilyen, hogy kerülni kell a láthatóan fertőzött emberrel való kontaktust, valamint érdemes az utazáshoz arcmaszkot hordani.

A Gizmodo beszámolója szerint a felhívás oka, hogy világszerte már több mint 1000 ember fertőződött meg a majomhimlővel.

A nemrég elkészített genetikai vizsgálat adati alapján úgy tűnik, egyszerre két különböző majomhimlő-járvány zajlik épp Afrikán kívül.

Ez arra enged következtetni, hogy a terjedés szélesebb és régebb óta tart, mint azt eddig gondolták.

A CDC arra kéri az amerikai lakosságot, hogy lehetőség szerint mindenki kerülje a szoros kontaktust azokkal, akiknek a bőrén vagy nemi szervén elváltozás látható, ugyanis az influenzaszerű tünetek mellett ez a leggyakoribb ismertetőjegye a fertőzésnek.

A korai vizsgálatok alapján sokan nemi úton kaphatták el a betegséget, bár a terjedés pontos mechanizmusa egyelőre nem tisztázott.

Emellett lehetőség szerint senki se fogyasszon az Afrikában vadon élő állatok húsából, valamint az utazásokhoz mindenki viseljen maszkot.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!