CímlapsztorikÉrdekes világ

„Vagy kikötöd a kutyát, vagy agyonlőlek” – a levegőbe lőtt és ordítva fenyegetett – videó

Puskával a kezében lelövéssel fenyegetett meg egy vadász egy másik férfit, aki egy agárral sétált kedden a Tolna megyei Medgyespuszta mögötti szántóföldön.

Az ügyben már a rendőrség is nyomoz

-írja a Telex.

Hirdetés

József az agarával kelt ált a szántőföldön, amikor egy vadász lépett oda hozzá, és úgy mutatkozott be neki, hogy az „állami vadőrszolgálattól” van.

Ezután a férfi felszólította Józsefet, hogy kösse ki a kutyáját.

„Vagy kikötöd, vagy agyonlőlek”

– mondta neki, majd a levegőbe lőtt a puskájával.

A helyzet gyorsan elmérgesedett, a vadász szerint a férfi vadászni ment ki a kutyával, a férfi végig azt állította, hogy csak sétáltatja a kutyáját, nem vadásztak semmire.

A történetben érintett József az egészet felvideózta:

Szerdán a rendőrség a honlapján azt írta, kényszerítés bűntett megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki a 46 éves iregszemcsei férfit, aki az egyik vadásztársaságnál hivatásos vadászként dolgozik. Házkutatást is tartottak nála, amiben lefoglaltak egy golyós és egy sörétes lőfegyvert, valamint a hozzájuk tartozó lőszereket, ezeket a hivatásos vadász igazolvánnyal rendelkező férfi engedéllyel tartotta. Bevonták a vadász fegyvertartási engedélyét is.

A Tamási Rendőrkapitányság egyébként folytatja a büntetőeljárást, azt vizsgálják, hogy történtek-e további bűncselekmények vagy szabályszegések.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.