CímlapsztorikÉrdekes világ

Varga Judit beleszállt az RTL-be és Telexbe, miután kikerült egy őt lebuktató videó!

“Kamupipőke”, “Szégyen! Ilyenek vezetik az országot…

Ilyen amikor akasztják a hóhért…?”

Teljesen kiakadtak rá az emberek!

Hirdetés

Az igazságügyi miniszter arról ír felháborodottan, hogy egyáltalán nem az történt, hogy nem mert válaszolni a kérdéseikre, vagy hogy elmenekült – szerinte az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik.

A Telex reggel megírja, az RTL egy órán belül már izzítja a lejárató kampányt. És ugyebár nincs hálózat… Dehogy!

Kedd délelőtt egy áldozatsegítéssel foglalkozó szakmai konferencián tartottam előadást.

Alig léptem le a pulpitusról, máris mikrofon, kamera, azonban kérdés helyett egy jól felépített nemzetközi hisztériakeltés újabb fejezete következett, egy olyan témában, amelyről korábban már mindent elmondtam, amit jogszabályi keretek között el lehet mondani, sőt a belügyminiszter hétfőn részletes tájékoztatást nyújtott a Nemzetbiztonsági Bizottságnak

– kezdte szerdai Facebook-bejegyzését felháborodottan Varga Judit igazságügyminiszter.

Varga Judit erről a videóról beszélt, amin az RTL riportere arról kérdezi, hogy idén nyáron adott-e engedélyt újságíró megfigyelésére. Természetesen a Pegasus-ügyről van szó.

A miniszterasszony ezután tovább folytatja kirohanását, amelyben arról beszél, hogy egyáltalán nem az történt, hogy nem mert válaszolni a kérdéseikre vagy hogy elmenekült.

– Értem én, hogy az ellenzéki oldalon folyó tragikomédiáról valahogy el kell terelni a figyelmet, de hol marad a korrektség?

Miközben estére már csúcsra járt a hecckampány, addig áldozatsegítésről egy szót sem lehetett hallani az esti RTL híradóban.

Hirdetés

Ezek szerint a szakmai tudósítás csak álca lenne? Miért hallgat végig és rögzít valaki egy 30 perces előadást, vagy miért regisztrál egyáltalán valaki újságíróként egy szakmai konferenciára, ha arról aztán nem tudósít?

Persze, értem én, nincsenek illúzióim a Soros-szervezetekkel kokettáló médiumokkal kapcsolatban. De ha már a balliberális médiának nem számít az áldozatsegítés ügye, akkor kérem legközelebb kerüljék a megalapozatlan hangulatkeltést a témával kapcsolatban, hiszen a kormány mindent megtesz azért, hogy a bűnügyi statisztikák évről-évre jobbak legyenek, a segítség pedig minden honfitársunkhoz eljusson.

Ezekről az eredményekről számoltam be a keddi konferencián, de láthatóan az RTL Klub nem elkötelezett áldozatsegítés ügyében, inkább hisztériakeltéssel foglalkozik

– írta Varga Judit.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.