Tudomány

Véd és elpusztít: a maszkok és a kesztyűk is életveszélyesek – itt a bizonyíték!

A Föld és az emberiség a mi szemetünktől beteg, azonnal tenni kell valamit, különben a járvány végét sem éljük meg…

Egy friss kutatás szerint az eldobott maszkok és gumikesztyűk közvetlenül veszélyeztetnek minket.

Hollandiában gumikesztyű ujjába szorult hallal, Brazíliában arcmaszkot elfogyasztó pingvinnel, az Egyesült Királyságban pedig maszkba gabalyodó rókával végeztek már különböző, az új koronavírus elleni védekezésben felhasznált eszközök

Hirdetés

– írja a The Guardian.

Tömeges kihalási hullámot indíthat (már nem is kell mert zajlik…)

Az eseteket az interneten kutatva gyűjtötték össze: szemétgyűjtéssel foglalkozók, madármegfigyelők, állatmentők és állatorvosok közösségi médiában közölt posztjai mellett a hírekben olvasható eseteket válogatták ki a kutatók. Ezek alapján mind vízben, mind pedig szárazon sok állat kerül veszélybe az emberek által használt védőeszközök miatt. Az Animal Biology szaklapban bemutatott kutatás szerzői ezért egy weboldalt is létrehoztak, amelyen bárki bejelentheti az ezekhez hasonló eseteket.

A védőeszközök háromféle veszélyt jelentenek az állatokra, ha:

  • elfogyasztják
  • beléjük gabalyodnak
  • csapdába esnek

Leginkább egyszer használatos kesztyűkkel és maszkokkal kapcsolatos eseteket jegyeztek föl, már 2020 áprilisában is találtak olyan állatot, amely valamilyen védőeszköz nem megfelelő kidobásának következményeként hullott el.

A további esetek közt szerepelt rák, amellyel maszk végzett, denevér, amely szintén maszkba gabalyodott bele, sün, amelyet egy kesztyű ejtett foglyul és egy malajziai majom, amely megpróbált megenni egy maszkot. A felmérés készítői szerint kutyákra is jellemző, hogy maszkot próbáljanak elfogyasztani.

“Az állatok legyengülnek, ha a védőeszközök rájuk tekerednek, a gyomrukba kerülő műanyag miatt pedig akár éhen is halhatnak” – fogalmazott Liselotte Rambonnet, a leideni egyetem munkatársa, a kutatás egyik szerzője.

Rambonnet és Auke-Florian Hiemstra azt követően kezdett el a témával foglalkozni, hogy felhívták figyelmét arra, milyen baleseteket tudnak okozni ezek az eldobott eszközök az állatvilágban. Hollandiában azt is megfigyelték, hogy

szárcsák kesztyűkből és maszkokból próbálnak fészket rakni.

A kutatók arra szeretnék felhívni az emberek figyelmét, hogy mosható maszkokat viseljenek, illetve amikor megszabadulnak az egyszer használatos védőeszközöktől, akkor vágják darabokra.

Hirdetés

A koronavírussal összefüggésben keletkező szemét mennyisége ugyan eltörpül ahhoz képest, amennyi csomagolóanyagot kidobunk nap mint nap, ám a kutatók szerint az egyszer használatos hozzáállás szemléltetője az így keletkezett szemét is.

“Lehet, hogy az emberek a koronavírus-járványtól szenvednek, de a Föld a mi szemetünktől beteg” – fogalmaztak.

Az emberre is veszélyes

A szakemberek szerint így sok ember egyszerű, szilárd hulladékként kezeli a maszkokat, ami viszont komoly problémát eredményez.

“A környezetben történő lebomláskor a maszk több mikro méretű műanyagot szabadíthat fel, mint az ömlesztett műanyagok, például a zacskók”

– figyelmeztettek a tanulmány szerzői.

A kutatók azt javasolják, hogy a városokban maszkgyűjtő konténerekben kellene elhelyezni a kidobott maszkokat.

A mikroműanyag ugyanis a körforgás végén visszajut az emberek testébe, így végső soron saját magunkat mérgezzük majd meg…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.