CímlapsztorikÉrdekes világ

Végítélet: Velence csatornái kiszáradtak, “haldoklik” a víz városa, hamarosan Atlantisz sorsára juthat

Velence a pusztulás szélén áll és hamarosan semmi sem marad belőle? Döbbenetes mi vár a víz városára…

Velencét évtizedek óra veri a sors

Míg a globális felmelegedés hatására világszerte emelkedik a tengerszint, az olaszországi nagyvárosban épp ennek ellenkezője megy végbe. Ennek pedig több oka is van az Interesting Engineering szerint.

Míg néhány éve még az áradások miatt kellett aggódnia Velence lakóinak, idén már a szárazsággal szembesülhetnek az oda látogató turisták.

Hirdetés

A város csatornái az elmúlt hetekben szinte teljesen kiszáradtak, a csónakok pedig leginkább a homokon fekszenek.

Ez főleg azért is jelent nagy gondot, mert Velencében a vízi közlekedés dominál.

Velence a pusztulás szélén áll?

Az észak-olaszországi folyók és tavak kiszáradtak, amely abból fakad, hogy az elmúlt egy évtizedben jelentősen, 53 százalékkal csökkent a hó mennyisége az Alpokban.

Márpedig ez fontos vízforrása a tavaszi és a nyári hónapokban Olaszországnak.

Az olasz Alpok, ami az ország fontos vízkészlete, a Pó folyó medencéjét látja el vízzel.

Ebben azonban jelenleg 61 százalékkal kevesebb a víz, mint az az év ezen időszakában lenni szokott. Massimiliano Pasqui klímaszakértő szerint a probléma orvosolásához 50 napon belül 500 milliméter esőnek kellene esnie az északnyugati régiókban.

Az alacsony vízszint problémája a lassan elérkező meleg idő és az olvadékhó miatt megoldódhat, de hosszabb távon Velence sok szakember szerint a pusztulás szélére sodródhat.

Egy olyan csoda, ami tényleg csak 3 napig fog tartani?

A visszaszámlálás megkezdődött. Már nem az kérdés, hogy ez megtörténik-e, hanem hogy pontosan mikor – állítják az ENSZ klímaváltozással foglalkozó tanácsadói.

Az egyre duzzadó óceánok a világon mindenütt átrajzolják a térképeket és százmilliók életét veszélyeztetik.

Hirdetés

Bár Velence köré egy külöleges rendszert építettek ami egyelőre megvédi a nagyobb áradásoktól, ez hosszabb távon nem lesz fenntartható.

Míg egy-két évtizeddel ezelőtt még viszonylag ritka látvány volt a vízzel elárasztott Szent Márk tér, ma már néhány évente fordul elő kisebb-nagyobb mértékben.

Egy félméteres vízszint-emelkedés katasztrófa lenne a város számára, mert az azt jelentené, hogy a tengerszint 82 centiméterre nőne.

A Szent Márk tér pedig 80 centire van, tehát állandóan víz alatt lenne – mondta el Georg Umgiesser oceanográfus.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.