CímlapsztorikMisztikum

Végső beismerés az egyháztól? “A Biblia nem zárja ki a földönkívüliek létezését…”

A nagy beismerés? Ti mit gondoltok? Bukott angyalok, hibrid lények, és a természetfeletti.

A materializmus világszemlélete jelentősen meggyengülne, amennyiben bizonyított tény állna rendelkezésre földönkívüli létformákról, és ezzel a lehetőséggel az egyházaknak is számolniuk kell

– mondta Németh Sándor a PestiTV adásában, amely az izraeli Űrbiztonsági Intézet volt vezetőjének, Haim Esednek a világsajtót bejárt kijelentésével foglalkozott.

Hirdetés

Haim kijelentése hatalmas port kavart nemrégiben, ő ugyanis kerek perec kijelentette, hogy a rendelkezésére álló, az elmúlt 30 évben látott dokumentumok alapján kijelenthető: léteznek földönkívüliek.

Mi több, az USA kormánya folyamatosan együtt is működik velük, erről itt írtunk bővebben.

Most újra megmozdult a vallás világ, különösen a hazai, nem véletlenül.

Ugyanis az eset kapcsán, részben arra reagálva Németh Sándor, a Hit gyülekezete vezetője beszélt arról, hogy ma már az egyház is elismeri az idegenek létezését.

A Biblia maga sem tagadja állítása szerint.

Sőt, szerinte több utalás is megtalálható a Szentírásban, mely azt sejteti, hogy más lények is vannak rajtunk kívül a teremtésben.

Az Újszövetségben szerepel egy utalás a Júdás levélben arra, hogy van lények, amelyek ’más testtel’ rendelkeznek, és ezt a kifejezést a mai értelmű ’idegen lényként’ is le lehet fordítani.

Ilyen hibridáció pedig akár a földön kívül is megtörténhet. Így keresztényként a földön kívüli élet lehetőségét semmiképen nem lehet kizárni, a kérdés csupán az, hogy angyalokról van szó vagy hibrid lényekről”

– hívta fel a figyelmet a lelkész.

Hirdetés

„Ebből a szempontból beszélhetünk tisztán szellemi lényekről, angyalokról illetve hibrid, emberi és szellemi természetet ötvöző lényekről.

Az utóbbiak már Noé idejében léteztek, de a Biblia alapján az özönvíz után sem tűntek el, ez a behatolás az emberi életbe később is fennmaradt

– állítja Németh Sándor.

Korábban egyébként maga a Vatikán kezdett el abba az irányba mozdulni, hogy pedzegette az idegen világok létét.

Állítólag maga II. János Pál pápa is hitt bennük, egy interjúban pedig egy csillagásszal beszélve is elismerte: más világok szülöttei is rejtőzhetnek a kozmoszban, és felmerül a kérdés, őket ki teremtette.

Az elfogadott álláspont az egyházban erről az, hogy ők is Isten teremtményei, azaz a mi “testvéreink”.

Az elmúlt 15 év paradigmaváltását sokan úgy értelmezik egyébként, hogy egy nagy Felfedés előtt állhatunk, amiről a Vatikán már régóta tud és elkezdték felkészíteni az embereket és a hitüket arra, hogy hamarosan bejelentik a földönkívüliek létezését.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!