CímlapsztorikÉrdekes világ

Vera Jourová szerint Magyarország Oroszország bábállama: sértő dolgokat üzent a magyaroknak?

Kimondatlanul ugyan, de utalhatott ezzel arra, hogy Magyarország, Fehéroroszország mind bábállamai Oroszországnak, az orosz vezetésnek. Mit gondolok? Hogyan lehet értelmezni a szavait?

Nemzetközi tanulmányok is kimutatták, hogy Oroszország fehér felsőbbrendűséget hirdető szélsőjobboldali csoportokat támogat világszerte, hogy megossza a társadalmakat

− jelentette ki Vera Jourová, az Európai Bizottság demokráciáért és átláthatóságért felelős biztosa szerdán Strasbourgban, az Európai Parlament szerdai plenáris ülésén.

Hirdetés

Jourová a Vlagyimir Putyin orosz elnök vezette rezsim és az európai szélsőjobboldali és szeparatista mozgalmak közötti együttműködéseket tárgyaló vitában elmondta: Oroszország szélsőjobboldali csoportokat képez ki és finanszíroz, amelyek egymással hálózatot szerveznek.

„Ez egy intő jel az EU-nak is, hogy a demokráciáinkat meg kell erősíteni. A bizottság a jobboldali szélsőségesség ellen több eszközzel is fellép, mások mellett az Europol révén”

− hangsúlyozta.

Egyes értelmezések szerint Jourová valójában olyan országokra gondolt, ahol a hatalmon lévő kormányok erősen kötődnek Putyinhoz, és enyhén szólva is nagyon oroszbarátok.

Kimondatlanul ugyan, de utalhatott ezzel arra, hogy Magyarország, Fehéroroszország mind bábállamai Oroszországnak, az orosz vezetésnek.

Persze megint mások a nemzetközi sajtó inkább úgy értelmezi a szavait, hogy a mondatait főleg az európai országokban erőre kapó szélsőjobbos erőkre értette.

Így vagy úgy, de elég nagy egyesek szerint az “áthallás”.

Ki mit gondol…?

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.