CímlapsztorikMúltidéző

Világszenzáció: Ismeretlen magyar fejedelem nyomára bukkanhattak

Gyula fejedelem lehetett a keleten maradt magyarok eddig ismeretlen vezetője? Úgy tűnik, újra kell gondolni a honfoglalás eddigi történetét.

B. Szabó János és Sudár Balázs, a Budapesti Történeti Múzeum történészeinek forráselemzései meglepő eredményekhez vezettek.

Úgy tűnik, újra kell gondolni a honfoglalás eddigi történetét.

Hirdetés

A legújabb, a Dentumoger II. című kötetben megjelent tanulmányukban nem kevesebbet állítanak, mint azt, hogy az egyik forráscsoport, amelyet a korai magyarokhoz szokás kötni, valójában nem is a honfoglalókról szól.

A magyarokra vonatkozó muszlim források elemzése során igen jelentős időrendi problémákba ütköztünk, amelyek alapjaiban kérdőjelezték meg a korai magyar történelemről kialakított korábbi teóriákat.

Többek között a sokat emlegetett kettős fejedelemség-kérdéskörét. Erről egyetlen muszlim szöveghagyomány tájékoztat, amely számos különböző változatban maradt fenn, és amely al-Dzsajhání számánida miniszter mára elveszett munkájára megy vissza. E szövegek közül került elsőként a figyelem előterébe az egyik, Ibn Rusztáé, majd annak egy – véleményünk szerint kevéssé meggyőző értelmezése vált uralkodóvá a magyar kutatásban 120-130 évvel ezelőtt.

Erre épült azután a kettős fejedelemség, majd a szakrális királyság elmélete.

A magyarokról és magáról a steppei világról a 19. század végén nagyon keveset tudtak a kutatók. A kazárokról több forrás maradt fenn, ezért hozzájuk igyekeztek kötni a magyarságot és az államszervezetet.

Csábító volt a kazár párhuzam átültetése a magyarokra, de meglátásunk szerint ez a prekoncepció volt az, ami zsákutcába vezette a magyar őstörténet-kutatást.

Ráadásul egy másik forrásban, a Birodalom kormányzásáról című bizánci munkában szerepel egy magyar méltóságnév, a „gilasz”. Ez pedig meglehetősen hasonlít az Ibn Rusztánál olvasható „Dzslh” (azaz Gyula) névre.

Ezért gondolták azt, hogy az arab forrásban szereplő szó valójában méltóságnév. Így viszont két méltóságnév, a kende és a gyula került egymás mellé a szövegben, amiből viszont következett a kettős uralmi rendszer. Szerintünk azonban ez a logika nem megalapozott.

Az elsődleges arab szöveg megfogalmazása tényleg kissé homályos. Nem csak a kései magyar kutatók, de egy középkori perzsa fordító is kettős uralmi rendszert látott bele.

Hirdetés

A szöveg arab nyelven író felhasználói viszont rendre egyetlen magyar uralkodóról írtak, ahogy egyébként a későbbi fordítók is.

Másrészt a gyula szó után nyomozva azt találtuk, hogy sehol sem ismert egyértelmű méltóságnévi használata, tulajdonnévként viszont biztosan létezik: nálunk és a besenyőknél.

Ezért úgy látjuk, hogy Ibn Ruszta szövege valójában egy Gyula nevű magyar kendéről, azaz fejedelemről emlékezik meg.

Fontos megemlíteni, hogy amit leírnak a bizánciak a Birodalom kormányzásáról című műben a magyarokról, az semmiképpen sem feleltethető meg egy kettős fejedelemségkoncepciójának. Egyértelműen az tűnik ki belőle, hogy az általuk ismert magyaroknak csupán egy feje volt: a fejedelem. A többi vezető csak különböző alacsonyabb, adminisztratív funkciót tölthetett be. A bizánci történetírás őket bíróknak nevezi, nem pedig valamilyen „társuralkodóknak”.

Azaz a magyarokról szóló források áttanulmányozása arra enged következtetni, hogy szó sincs bennük kettős fejedelemségről.

A magyar krónikás hagyomány szerint Álmos volt a magyar fejedelem, azokban nem szólnak másról.

Sőt azt is mondják, hogy korábban nem volt ilyen méltóság. Ezt mondják a bizánci források is. Így viszont nem nagyon van helye egy kettős hatalmi rendszernek, ami ráadásul egy bonyolult történeti fejlődés eredményeképpen szokott létrejönni, és nem egy kezdeti államszervezési megoldás.

Ha azonban a Gyula nem méltóságnév, hanem egy fejedelem neve, akkor hogy lehet, hogy a magyar krónikák nem említik?

Nos, itt jön vizsgálatok legmeghökkentőbb része: Gyula ugyanis nem Árpád népéhez tartozhatott, hanem a magyarság egy másik ágához, ahol szintén mint fejedelem, vezető szerepelt.

Közismert, hogy Árpádékkal nem minden magyar érkezett be a Kárpát-medencébe. A bizánci források is megemlítik, hogy a 10. század előtt a magyar törzsek szétszakadtak és különböző helyekre költöztek.

Ezeknek csak egyik csoportja volt Álmos és Árpád népe, amely a Kárpát-medencében talált otthonra. Gyula pedig egy másik csoport egyik vezetője lehetett.

Azaz Árpád népével egy időben, keletebbre élt a magyarságnak még egy másik csoportja is.

Azok a szövegforrások, amelyeket korábban honfoglalás előttinek tartottak a kutatók, nem is a honfoglaló magyarok múltjáról, hanem egy másik magyar ágnak a jelenéről számoltak be.

A magyarság a 10. században több helyen élt, ezt mindenki tudta eddig is. Azonban senki sem jutott el oda, hogy a muszlim forrásokat a keleten maradt magyarokhoz kösse, ne pedig közvetlenül Árpád magyarjainak múltjához.

Holott időrendben ez az egyetlen logikus megoldási lehetőség a problémákra. Hiszen a muszlim források a 10. század első feléből származnak és egykorú információkat, szerzőket, uralkodókat említenek.

Innentől kezdve pedig nincs ellentmondás: a keleten maradt magyaroknak lehetett Gyula nevű fejedelme, és ez nem befolyásolja az ekkor már a Kárpát-medencében élő Árpád-nemzetség ügyeit.

A „belső”, országon belüli információk mellé néha „külsők” is járultak, amennyiben ezek valamiért érdekesnek tűntek, de ezek általában egy-egy információforrásra vezethetők vissza.

A másik magyar csoport is ezért tűnhetett fel, a Számánidákkal kereskedő volgai bolgárok katonailag igen erős szomszédaiként.

A történeti környezet alapján úgy látjuk, hogy Dzsajhání forrása a 9. század legvégén vagy a 10. század elején gyűjthette az információit. Azaz e forrás nem a Kárpát-medencébe költözés előtti viszonyokról, hanem a honfoglalás utáni időszakról szól. Ebből adódik az, hogy az nem a honfoglalókról, hanem a keleten maradottak egyik csoportjáról számol be.

Nem két részre vált a magyarság, hanem a források szerint legalább háromra. Egyiküket vezette Álmos, a másiknak a vezetője lehetett Gyula, akinek a népe az Etil, azaz a Volga partjától nyugatra élt.

A magyar törzsek harmadik ága – amelyről a bizánciak szintén beszámolnak – valószínűleg a Kubáni-alföldön, a Fekete-tenger keleti partja mellett élhettek.

Senki sem tudja megmondani, hogy a vándorlás hogyan zajlott és hogy a magyarságot hogyan is érintette.

Tudjuk, hogy volt egy muszlim történeti munka, ami éppen ennek a nagy vándorlásnak a történetét írta le, de az sajnálatosan elveszett…

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.