EgészségünkTudomány

Világszenzáció: VÉGE a rák korának, megvan a rák elleni védőoltás

A tudósok szerint történelmi jelentőségű előrelépés történt. Most tényleg megtalálhatták a rák ellen szerét ami működik is?!

Hamarosan mindenkihez eljuthat a rák elleni védőoltás, ezzel forradalmasítva a rák elleni harcát az emberiségnek.

Véget érheta rák kora, az pedig könnyen elképzelhető, hogy a rák vakcinán dolgozó tudósok Nobel-díjat kaphatnak a felfedezésükért és eredményeikért.

Hirdetés

Túljutott a klinikai vizsgálatok első szakaszán a kísérleti vakcina, amelynek célja, hogy megtanítsa a szervezetet a mellrák elleni küzdelemre, és a kutatók szerint az egyéb ráktípusok elleni oltásokra is hamarabb van esély, mint gondolnánk

– olvasható az insider.com oldalon.

A vakcinát úgy tervezték, hogy immunválaszt váltson ki egy bizonyos típusú fehérjére, az úgynevezett HER2-re, amely az emlőrák körülbelül 30%-ában játszik szerepet.

A fehérje egyébként számos sejttípusban megtalálható, de egyes agresszív emlőráksejtek akár százszor több HER2-t termelnek a normál sejtekhez képest.

66 előrehaladott állapotú, kvázi menthetetlen betegen segített

66 előrehaladott stádiumú emlőrákos nő kapott különböző dózisokat a kísérleti vakcinából.

Valamennyien részesültek korábban rákkezelésben.

Így a betegség vagy stagnált, vagy remisszióba ment. Mindegyiküknél nagy volt a rák újbóli megjelenésének kockázata.

A tanulmány szerint az oltást kapott nők 80 százaléka túlélte a tízéves vizsgálati időszakot, ami jóval meghaladja az ennél a ráktípusuknál várható 50 százalékos ötéves túlélési arányt.

A következő 5 évben minden megváltozhat a rákgyógyítás terén?

Egyrészt beindultak a vakcina II. fázisú kísérleti tesztjei, ami már annyira komoly dolgot jelent, hogy csak kevés kísérleti rákgyógyszer jut el idáig.

Hirdetés

Ebben a fázisban szignifikánsan több betegen fogják tesztelni a vakcina hatékonyságát.

Nora Disis vezető kutató, az UW Cancer Vaccine Institute igazgatója elmondta, hogy a következő öt éven belül várhatóan a terápiás rákvakcina elérhető lesz a betegek számára.

Ha bebizonyosodik hogy közel 80-100%-ban képes kigyógyítani az embereket a rákból, akkor kisebb-nagyobb módosításokkal más ráktípusokat is gyógyíthatóvá tehetnek éveken belül.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!