Misztikum

Világszerte peregnek a háborús dobok, közben a világ 13 befolyásos családja ad mattot a civilizációnak

Egy globális terv van készülőben, melynek első fázisát már végrehajtották.

A koronavírus-hiszti egy kísérlet volt, hogyan reagál az emberiség egy kataklizmára.

Hamarosan indítják a második felvonást…?

Hirdetés

Az Amerikai Egyesült Államok Vállalat, amely már négy hónapja csődbe ment, egyre működőkésképtelenebbé válik és szétszakítják a belharcok.

Ez hatalmi vákuumot okozott szerte a világon, ami egyre több regionális háború kitörését eredményezi.

Eközben a kelet-nyugati tárgyalások a Washingtonban működő USA Vállalat helyettesítésére, hogy valamilyen funkcionálisabb dolog váltsa fel, szintén elakadtak, mivel az ázsiai képviselők “egészségügyi problémára” hivatkozva elkerülték az új megbeszéléseket.

Ez egy közös amerikai, indiai, japán és orosz támadást eredményezhet Kína ellen, ha túl sokáig halogatják, figyelmeztettek a Fekete Nap katonai rend tagjai

-írja az Új Világtudat.

A nemzetközi feszültségek azt követően jelennek meg, hogy az amerikai kormány visszavonja vagy csökkenti katonai jelenlétét Irakban, Afganisztánban, Izraelben, Németországban és másutt.

Donald Trump amerikai elnök ezt a sikertelen kampányokkal, az elszigetelődéssel és a pénzeszközök hiányával indokolja.

Az USA zűrzavara legjobban a Közel-Keleten tapasztalható, ahol az amerikai erők visszavonása sokrétű kísérlethez vezet az Oszmán Birodalom helyreállítása érdekében.

Törökország most ténylegesen hódító háborúkat folytat (Irakban, Szíriában, Líbiában és Jemenben).

Hirdetés

A helyzet az, hogy semmi sem történt véletlenül.

Mint ahogyan az elmúlt hetekben a Vatikán egyik papja is rávilágított: a társadalom globális szintű manipulációja zajlott le az elmúlt hónapokban.

A covid-19 csak részben volt valós veszély, sokkal inkább volt egy eszköz a világ “átformálására”…

Az emberiség történelmének legkritikusabb időszakában élünk, mivel a bolygó átalakulóban van és a történelem során még soha nem látott, jelentős változások történnek.

Épp ez az időszak, amikor legjobban át lehet nyomni bizonyos dolgokat társadalmon.

Például a szabadságunk korlátozását, a közegészségügyi veszélyre hivatkozva, vagy épp a társadalmunk nyomkövetőzése, mikrochippelése.

Számos olyan esemény történik, amelyek bár jelen vannak körülöttünk, a hivatalos média nem tudósít róluk, vagy elkendőzi őket.

Ilyen annak a 13 gazdag családnak a “működése” is, akik valójában az egész világot a markukban tartják: övék a média, a politika, a teljes gazdaság, tulajdonképpen az emberek fizetésének és pénzének a 98%-a felett gyakorolnak hatalmat és tulajdont.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld közösségi oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.