CímlapsztorikÉrdekes világ

Zacher Gábor: “Ki a f-szom az a Ceglédi Zoltán? Egy lóf-szt tértem meg, a saját véleményemet mondom”

Zacher Gábor kiakadt Ceglédi Zoltán bírálatára, aki a napokban eléggé keményen beolvasott neki… Szerintetek kinek van igaza?

„Hamut kell szórnom a fejemre, mert látom, hogy mit okoznak a vírus legújabb variánsai.

Egy héttel ezelőtt még azt mondtam, hogy a kínaival én nem oltatnám be magam, de most már azt kell, mondjam, hogy azzal is” – jelentette ki Zacher Gábor a 168.hu-nak adott, hétfőn megjelent interjújában.

Hirdetés

Az interjú után Ceglédi Zoltán elemző-humorista erős szavakkal kritizálta a toxikológust, felelőssé téve őt azért, hogy veszélyben lévő emberek lemondtak a védelemről.

Zacher szerda reggel a Keljfeljancsi című műsorban Fiala János kérdésére reagált a bírálatra.

„Először is, ha már így írta ez az úriember: ki faszom az a Ceglédi Zoltán? Halvány segéd lila gőzöm nincsen róla”

– mondta Zacher, aki bár nincs fent a Facebookon, a feleségétől hallotta, hogy ott „ilyen mindenféle figurák szoktak kommentelni bizonyos dolgokat”.

A hatvani kórház sürgősségi és Covid-osztályán dolgozó orvos szerint mielőtt földbe gyalázzák, végig kéne olvasni a kínai vakcina ügyében tett nyilatkozatait, illetve figyelembe kell venni azt is, hogy két hét alatt sok minden megváltozott az új vírusvariánsok miatt.

Hozzátette, amikor először beszélt a kínai vakcinával kapcsolatos ellenérzéseiről, még nem tombolt ennyire a járvány, azóta viszont nagyon eldurvult.

Változatlanul az a véleménye, hogy a kínaiaknak le kellett volna közölniük a harmadik fázisú vizsgálatok eredményeit, és a Sinopharm tájékoztatójában sem tudja értelmezni, mit jelent „a nem egyensúlyban tartott krónikus betegség” megfogalmazás.

Ezzel együtt úgy látja, borzasztó állapotban vannak és egyre többen lesznek a megfertőződött betegek, a lélegeztetőgépen lévő betegeknek szerinte több mint fele meg fog halni, az oltások közül pedig valamennyi ad valamilyen védettséget.

Mint mondta, nem azért változtatta meg a véleményét, mert „fentről leszóltak” neki, vagy lefizették.

Hirdetés

Felidézte, volt olyan magyar újság, amelyik azt írta, hogy Zacher Gábor megtért.

„Hát egy nagy lófaszt tértem én meg, én a saját véleményemet mondom” – mondta erre az orvos, hozzátéve, véleménye mindig szakirodalomban olvasott adatokra és a saját betegellátásában szerzett tapasztalataira épül.

Zacher szerint a kritika helyett inkább elismerést érdemelne, ha valaki beismeri, hogy az új tudományos tények alapján változott az álláspontja.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.