Érdekes világ

13 jellemző alapján ismerheted fel a pszichopatát a környezetedben

Hidd el, sokkal több van belőlük, mint gondolnád! Ezen 13 pont alapján a környezetedben élő esetleges pszichopatákat is ki tudod szűrni. Ha ebből a 13-ből 3 már ráillik, akkor erős lehet a gyanúd!

Ha a pszichopaták 13 típusjegyéből 3 illik egy adott személyre, akkor pszichopatának lehet minősíteni.

Na de nézzük melyek a pszichopaták jellemzői:

Hirdetés

Nagyon simulékonyak. Rendkívül erős vonzerejük van, amit céljaik eléréséhez használnak fel. Kiismeri áldozatát, akik leginkább Nők, feltérképezi erősségeiket és gyengeségeiket, kezdetben udvarol felületes bájával majd kínozza áldozatát gyengeségeivel.

Gyenge ítélőképességük van és nem tanulnak saját hibáikból. Vágynak az új ingerekre, ezért sokszor megcsalják párjukat, de kínozza őket a magány, így általában kapcsolatfüggők.

Öngyilkosságra hajlamosak. Bár leginkább csak hajlam marad, mivel ritkán valósítják meg.

A Bűntudat, lelkiismeret teljes hiánya. Lényegében nem ismeri mi az a szégyen, viselkedését nem korlátozza semmilyen megbánás. Ha támadás éri kizárja a külvilágot, konfliktuskerülő.

A társadalmi szabályok szándékos megszegése. Hazudozás, csalás, hűtlenség, átverés szabályosan kedvtelés számára.

Kényszeres, azonban unalmas szexuális élet. Minden gondolata ekörül forog, azonban aktusai személytelenek, mechanikusak és monotonok. Párkapcsolatban képtelen bármi másra, csak és kizárólag vágyainak kielégítése a cél.

Ok- okozat közötti összefüggés hiánya a gondolkodásmódjában. Például magányos és közben antiszociálisan viselkedik. Nem érti, hogy egyik következik a másikból.

Az empátia teljes hiánya. Teljesen képtelen egy másik ember érzéseivel azonosulni, nem érez sajnálatot ezáltal tudnak könyörtelenül ölni. Legközelebbi hozzátartozóik elvesztése nem vált ki belőlük semmilyen érzelmet.

Stresszmentesek. A pszichopaták képtelenek stresszelni, ezáltal nincs semmilyen visszatartó erő, hogy bűnelkövetésre lépjenek. Semmi nem hat rá belül lelketlen, üres, félni sem tud.

Hirdetés

Manipulatív, betegesen hazudozó személyiség. Szinte örömét leli, ha valakit átverhet. Viszont nem csinálják ügyesen, kommunikációjukban sok az ellentmondás, a zavar.

Eltorzult egoizmus. Lenyomja mások önbecsülését, miközben magát az egekbe emeli. Büszke magára, miközben az alapvető szabályokkal sincs tisztában, az embereket csak eszköznek tekinti, amit céljaihoz felhasznál és eldobja őket, ha már haszontalanok vagy nincs rá szüksége.

Megbízhatatlan. Semmilyen ígéretet nem tart be, nincs felelősségérzete, nem lehet rábízni semmit, ezért is hűtlen. A monogámia nála azt jelenti, hogy van egy áldozata, aki felett uralkodik, akit kínoz, és aki őt dicsérheti.

Hiányosak ismeretei. Igaz, hogy megpróbálja eljátszani, hogy érti vagy ért hozzá, de valójában azt sem fogja fel, hogy nem érti az adott dolgot

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!