Érdekes világMisztikum

1500 éves festmény jósolta meg a 2020-as civilizációs összeomlást?

Megdöbbentő párhuzamok és történet elevenedik meg. Az egykori festő előre látta az emberiség jövőjét?

A “Gyönyörök kertje’ elnevezésű, legalább 1500 éves hatalmas festmény olyan információt hordoz magában, mely sokak szerint az egész világunkat megváltoztathatja.

Annál is inkább, mert a festmény maga állítólag egy az egyben 2020-at ábrázolja.

Hirdetés

Az emberi civilizáción hanyatlásának kezdetét, a paradicsom felégetését és a világunk pusztulását, azt az anarchiát, káoszt, aminek magunk is tanúi voltunk 2020-ban.

Hieronymus Bosch műve.

A paradicsomot, a földi gyönyöröket és a pokol kínjait részletekben ábrázoló képet 1500 táján fejezte be Bosch, ám művészi kifejezésmódja nem szorítható időkeretek közé.

De mi is látható ezen a festményen és miért gondolják sokan úgy, hogy az alkotója ez az egyben látta megvalósulni a jövőnket?

A Paradicsom címet viselő táblán Isten mellett Ádámot és Évát látjuk. A „hagyományos” kiűzetés jelenetet ez az idillt sugalló kép váltja fel, a háttérben az élet kútjával.

A rózsaszínek és zöldek harmóniáját azonban képzeletbeli teremtmények, csúszómászók, és egyéb fura teremtmények törik meg.

A másik “szárnyon” egy másik jelenet látható. Ez a középső, itt jelennek mega halálos bűnök, az erkölcstelenség, a túlnépesedés, a dorbézolás.

A Pokol című harmadik rész az utolsó ítélet különös vízióit mutatja be, mindazt, amitől a középkori ember rettegett. Bosch színei hirtelen sötétre váltanak. A kép középpontjában a művész legtalányosabb alakja látható: a melankolikus fa-ember.

Testében egy középkori kocsmajelenet látható. Egyes felfogások szerint Bosch a megrázó büntetések kieszelésével megcsúfolta az aszketizmus híveit.

Hirdetés

Más felfogás szerint őszinte keresztényi szándék vezette, amikor elrettentésül bemutatta a bűnök következményeit.

Ez egy lezüllesztette, elpusztított paradicsom.

Óriási kérdés az, hogy ez a festmény valójában a jövőt jósolta-e meg, azaz az emberi civilizáció hanyatlását, és a halálos bűnök általi pusztulását-e.

A szkeptikusok szerint egyszerűen csak a véletlen fellelhető párhuzamok miatt tűnik úgy, és túl sokat magyaráznak bele a képbe.

Mások szerint a készítő maga is egyfajta víziót látott,m hová fog “fajulni” az emberiség.

Egy biztos: 2020-ban a “Gyönyörök kertje” mindennél aktuálisabb.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.