Tudomány

17 bolygó fedezett fel egy diák, az egyiken élet lehet – megtalálhattuk a földönkívülieket?

A kanadai diák és a NASA is nagyon izgatottak.

Minden jel arra mutat, hogy az egyiken fejlett civilizáció is kialakulhatott.

Michelle Kunimoto már 2016-ban is felfedezett néhány bolygót, most azonban óriási áttörést ért el.

Hirdetés

Sokan már most azt állítják, hogy ő lehet az a kanadai diák, aki a földönkívüliek nyomára akadt.

Olyat vitt véghez, ami keveseknek sikerült eddig.

17 új bolygót fedezett fel, ráadásul az egyik a lakható zónán belül kering, és élet is kialakulhatott rajta nagyon nagy valószínűséggel.

A University of british Columbioa Egyetem diákja a NASA Kepler teleszkópjának adatait vizsgálva szerzett tudomást 17 új, eddig fel nem fedezett exobolygóról

A tudósok szerit az egyiken még élet is lehet, olyan régióban található ugyanis, ahol folyékony víz van.

Az úgynevezett “lakható övezetnek” nevezik a csillagászok azokat régiókat, ahol folyékony halmazállapotú víz található, ezáltal lehetséges, hogy élet alakuljon ki rajtuk.

A Naprendszeren belül a Föld az egyetlen, amely a lakható övezet tartományába esik, de fedeztek már fel más ilyen bolygókat is, például a Gliese 581c-t vagy a Kepler-452b-t.

“Az újonnan felfedezett bolygó nagyjából ezer fényévnyire van tőlünk, szóval nem fogunk oda egyhamar eljutni.

Ettől függetlenül ez egy rendkívül izgalmas felfedezés, hiszen eddig mindössze 15 bolygót fedeztek fel a Kepler-adatok szerint a lakható övezetben”

Hirdetés

-nyilatkozta Kunimoto közleményében.

Mérete nagyjából a Föld másfélszerese, az átmérője a Merkúréval megegyező, ám csupán harmadannyi fényt kap, mint a Föld.

A többi 16 bolygó közül a legkisebb akkora, mint Földünk kétharmada – ezzel ez a Kepler segítségével valaha felfedezett bolygók közül a legkisebb – a legnagyobb pedig nyolcszor akkora, mint a Föld.

Michelle Kunimoto számára nem újdonság, hogy bolygókat fedezzen fel:

2016-ban évfolyamdolgozatára készülve ugyanezzel a módszerrel fedezett fel 4 bolygót.

Az elmúlt években egyébként egyre több, az ember számára élhető exobolygót fedeznek fel.

Ezek a felfedezések pedig mind azt mutatják, hogy a kozmoszban valójában sokkal elterjedtebbek az olyan rendszerek, melyek alkalmasak arra, hogy fejlett világok jöjjenek létre rajtuk.

Egyes matematikai alapú becslések szerint már most több millió idegen civilizációnak kell léteznie a kozmoszban.

Ezek között azonban hatalmas lehet a távolság, és nem tudnak egymásról, a távolságok leküzdhetetlenek, vagy rejtőzködnek egymás elől a civilizációk.

Korábban egy német tudós elmélete alapján azt pedzegette, hogy nem, véletlenül olyan csöndes a kozmosz…

Michio Kaku elméleti fizikusnak is az a véleménye, ahogyan sok más tudósnak is:

Csak idő kérdés,e hogy mikor bukkanunk rá egy hozzánk hasonlóan kommunikálni képes civilizációra.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!