CímlapsztorikÉrdekes világ

20 percet kellett várnia Szijjártó Péternek egy interjúra, kirúgatta a szervező fiatal diplomatát

Szijjártó Péternek üzenik a magyarok, hogy agyf-szt kapna mondjuk egy kórházi várólistán, ha ilyen hevesen reagál egy 20 perces várakozásra is…!

A miniszternek az sem tetszett, hogy nem hívták be a Fox News stúdiójába, „csak kapcsolták” élő adásban.

Rossznak ítélte Szijjártó Péter az egyik vele készült televíziós interjút, ezért hazahívták Washingtonból azt a követségi alkalmazottat, aki a miniszter szerint felelős volt

Hirdetés

– írja az Azonnali.

A lap állításait nem cáfolta a Külgazdasági és Külügyminisztérium.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter július 21-én adott interjút az erősen jobboldali Fox News-nak, amelyben az európai gázfelhasználásról, a háborúról és az energiaválságról szólt.

A beszélgetés jó hangulatban zajlott, a lap azonban úgy tudja, Szijjártó Péter mégsem volt elégedett.

A miniszter egyrészt azt kifogásolta, hogy nem a stúdióban kérdezték,

„csak” kapcsolták élő adásban, másrészt

a beszélgetés bő húsz perccel később kezdődött, mint ahogy ő tudta, így felesleges várakozásra kényszerült.
Szijjártó így a hazautazását követően visszahívta a washingtoni magyar nagykövetségről azt a nemrég kihelyezett fiatal diplomatát, akit felelőssé tett az interjú szerinte rossz megszervezéséért.

Az üggyel kapcsolatban a Külgazdasági és Külügy Minisztérium sajtófőnöke azt írta a lapnak:

„Amennyiben egy diplomata egy magas szintű delegáció esetében szabályozott körülmények között, világos feltételrendszer mellett nem tud maximálisan eleget tenni a feladatainak,

Hirdetés

úgy az sem garantált, hogy a mindennapokban – vagy akár vészhelyzet esetén – a megfelelő szintű munkát tudja felmutatni a felelőssége alá eső területért és a magyar állampolgárok ügyeiért.”

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!