Ursula Lopez svájci orvos és munkatársai a 2006-ban, a Pediatric Anesthesia orvosi szaklapban megjelent esettanulmányukban egy 12 éves fiú műtéti
"Megerősíthetjük, hogy Jeremynek komoly sérülései vannak, amelyet az „időjárással kapcsolatos balesetben” szenvedett el. Családja vele van..." Jeremy Renner súlyosan megsérült
Januárban már szabad szemmel is látható lesz a közeledő üstökös. Miután utoljára látták, tömeges kihalás következett be, majd mindenki elpusztult,
NA EZT magyarázza meg valaki… Ha az oroszok erre képesek, akkor szinte bármire, és nem tudhatjuk innentől kezdve, hogy mi
Az ősi istenek visszatérését próféciába foglalták, akárcsak a Nibiruval való “találkozást”? Azt azonban kevesen tudják, hogy valójában az emberi lelkekért
2022 után újabb durva megpróbáltatások várhatnak ránk a járvány, a válság és a háború után… Az emberiség még sötétebb korszakba
Alberto Gordoni eltűnt, majd 22 év elteltével úgy került elő, hogy egyetlen percet sem öregedett. Az esete azóta is lázban
Bár negatív a felütés, mire végig olvasod, garantálni fogom hogy újra párás szemekkel fogsz a következő esztendő most még misztikus
Több lépcsőben törlik el a nemzetállamokat, pergő tűz alatt vannak az utolsó "szabad szigetek" is a Földön? Titkos társaság akarja
Ha ennek csak a fele megvalósul, az katasztrófa a teljes civilizáció számára. Aggasztó hogy mi várhat az emebriségre Baba Vanga,