CímlapsztorikTudomány

2028-ban pillanthatjuk meg először az idegeneket: korszakváltás előtt áll az emberiség

A tudósok bejelentése nagy port kavart. Közeleg az első kapcsolatfelvétel?

Egy kozmikus jelenség fog ebben nagy szerepet játszani.

2028-ban egészen biztosan lehetőségünk fog nyílni arra, hogy megvizsgáljunk közelről valamit, amiről addig a tudomány csak álmodott.

Hirdetés

Ezzel pedig akár azt is átélhetjük, hogy az emberiség először fog megpillantani egy ismeretlen, földönkívüli civilizációt.

Arról van szó, hogy 2028-ban egy kozmikus jelenség következtében lehetőségünk nyílik majd egy nagyon sok fényév távolságra lévő bolygót, és annak légkörét megfigyelni.

Az Alfa Centauri rendszer egyik bolygója ugyanis feltételezhetően életet rejthet, mert exobolygó, ami lakható is, és megfelelő távolságra van a csillagától.

Távolsága 4,3 fényév, azaz ennyi ideig tart, míg a fény vagy a rádióhullámok eljutnak oda.

Hogy ezt a távolságot el tudjuk képzelni, kicsinyítsük le gondolatban a Napot egy narancs méretére – a Föld ez esetben egy mákszem lenne -, és helyezzük mindkettőt gondolatban Budapestre.

A jelenlegi technológiánk arra már nem elég, hogy részletesen megvizsgáljuk a bolygó felszínét, de ismert egy jelenség, a gravitációs lencseeffektus, mely 2028-ban fog bekövetkezni a az Alfa Centaurinál, ami lehetővé teszi a részletes vizsgálatot.

Mi is ez az effektus, és miért fontos?

A gravitációs lencse a tér nagy tömegű objektumok által okozott elhajlítása, mely a közelében egyenes vonalban haladó fény terjedését is meggörbíti, így lencseként működik.

Gyakorlatilag olyan, mintha egy kozmikus nagyítóval lenne dolgunk, és ezen keresztül tudnánk a távoli világokat megvizsgálni.

Hirdetés

Persze addig még sokat fejlődhet a teleszkópok, technológiája is, de ha nem történik jelentős változás, 2028-ban lesz lehetőségünk rátekinteni a szóban forgó Földszerű bolygóra, és talán az emberiség történetében először egy idegen világba betekinteni.

Ha ezt elszalasztjuk, az előzetes becslések szerint legközelebb 2050-ben lesz hasonló esélyünk rá, más számítások szerint addig még néhány alkalom becsúszhat.

Hogy mit is fogunk majd látni? Azt senki sem tudja előre.

Az idegenek után kutatót nyitottabb szakemberek már most azt gondolják, hogy ez lehet az emberiség történelmének legfontosabb megfigyelése, mely bebizonyíthatja, hogy léteznek más fejlett civilizációknak otthont adó bolygók.

Ha mégsem találnánk semmit, akkor is egy hatalmas mérföldkő lehet az idegnek utáni kutatásban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!