CímlapsztorikÉrdekes világ

24 órán belül jön a világvége – állítja egy prédikátor – a NASA titkolja a közelgő veszélyt?

A végzet “bolygójával” fogunk ütközni, és alig van már 24 óránk?

Paul Begley ijesztő jóslattal borzolta fel a kedélyeket.

Megrázó információk láttak napvilágot, és ha igaza van a legalább 330 ezer követővel rendelkező prédikátornak, akkor 24 órán belül mindannyian elpusztulhatunk.

Hirdetés

Az USA-ban élő Paul Begley azt állítja, hogy a világunk hamarosan véget ér, és alig 24 órája maradt az emberiségnek.

Elméletét arra alapozza, hogy egy kisebb aszteroida fog elhaladni a Föld mellett, amiről szerinte a NASA hazudik.

A szeptember elsején érkező 2011 ES4-es jelzésű égitest veszélyt jelenthet a Földre, mert keresztezi a pályáját.

A hivatalos jelentések szerint a Föld és az aszteroida között legalább 45 ezere kilométernyi távolság lesz, azonban ez hibahatáron belül van, és a bolygó magához vonzhatja.

Más elméletek szerint a NASA a távolságokról is hazudik, és valójában konkrét beszeparálódási helyről is tudnak…

Paul Begley prédikátor kijelentései nyomán egyesek már azt találgatják, mely városokat kezdik el kiüríteni, evakuálni, illetve figyelik, a világ vezetőinek, politikusainak mozgását.

Az amerikai elnököt egyelőre nem szállították semmilyen óvóhelyre, így talán korai még aggódni.

Paul Begley több mint 330 ezer feliratkozóval rendelkezik YouTube-on, akik csak úgy isszák a szavait.

Szóval természetesen ki is alakult egy bizonyos szintű pánik.

Hirdetés

Paul Begleyről tudni kell azonban azt, hogy az utóbbi időkben többször riogatta a világot a világvégével és különféle próféciákkal, melyek közül szerencsére egyik sem jött be még eddig.

Ennek ellenére van annyi alapja a dolognak, hogy a NASA valóban számon tart egy 2011 ES4 nevű aszteroidát, mely valóban olyan közel fog elhaladni szeptember elsején a Föld mellett – 45 ezer km – hogy önmagában már ez indokolja azt, hogy az amerikai űrügynökség felvegye a potenciálisan veszélyt jelentő objektumok listájára.

Az aszteroida 45 méteres nagyságú, ami ha tényleg becsapódna, egy egész New York méretű várost is képes lenne a semmivel egyenlővé tenni, megölve egyszerre több millió embert.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!