CímlapsztorikÉrdekes világ

5 ezer éves térkép mutatja meg az ősi idegenek eredeti otthonát?

Egy 5000 éves csillagtérkép vezethet az ősi idegenek nyomára?

Senki sem tudja, hogy mi lehet a pontos megfejtés, pedig könnyen lehet, hogy ez lehet az útmutató a Földet egykor látogató istenek lakhelyéhez?

Döbbenetes lelet bizonyíthatja hogy a Földön egykor idegenek jártak?

Egy régészeti lelet lehet a kulcs az emberiség és az idegenek közötti első kapcsolatfelvételhez.

Hirdetés

Amikor 1965-ben Ludovic MacLellan Mann régész utasítására betemették a misztikus ábrákkal teli, skóciai, nyugat-dunbartonshire-i Cochno-követ – másik nevén Druida-kő -, senki sem tudta igazán, mit takarnak be a vastag talajréteggel.

Azt azonban igen, hogy ez a legjobb, amit tehetnek, ugyanis egy elképesztő régészeti értékről van szó.

A betemetéssel sikerült kivédeni, hogy mások is karcoljanak a sziklafelületre, illetve bármilyen módon megrongálják azt.

A Cochno-kő egy időszámításunk előtt 3000 környékén készült ábraegyüttes, melyet először 1887-ben fedezett fel James Harvey tiszteletes.

Spirálok, vonalak, rejtélyes alakzatok és egy titkos “kód”?

Méretes, 13-szor 7,9 méter a sziklafelület kiterjedése, és mintegy 90 rajzot foglal magában. Spirálok, vonalak és különféle rejtélyes alakzatok borítják.

Néhány évvel ezelőtt újabb munkálatok indultak, ám ezúttal a feltárás volt a cél. Lassan és óvatosan eltávolították a Cochno-követ fedő talajréteget, és közel ötven év után ismét feltárult a misztikus ábrák rengetege.

Habár a tisztítómunkálatok ismét láthatóvá tették a spirálos véséseket, a szakértők ezzel sincsenek sokkal előrébb.

Senki sem tudja a megfejteni, de lehet hogy egy csillagtérkép

A szikla alaposan feladta a leckét a tudomány embereinek.

Rejtély, mi lehet a Cochno-kő felületén, amióta csak ráleltek, egymás szavába vágnak a régészek: nem világos ugyanis, hogy mi célból véshették a sziklafelületbe az alakzatokat, és mit mutat pontosan az ábrák összessége.

Hirdetés

A legelfogadottabb elmélet, hogy a faragott felület egy csillagtérkép lehetett, noha az is felmerült, hogy épp ellenkezőleg, a rajzok a Föld térképezésére szolgálhattak.

Mások úgy vélik, hogy a spirálos szikla nem is térkép, hanem egy szertartások végzésére készített helyszín. Ez utóbbira sincs azonban konkrét bizonyíték.

A Földet látogató ősi istenek lakhelyét mutatja?

A gazdag fantázia rabjai, elrugaszkodottabb elmélkedők ismét csak földön kívüli vonatkozásra gyanakodnak a Cochno-kő kapcsán.

Lehet hogy ez vezethet majd az ősi idegenek nyomára?

Azokéra, akik egykor a Földünket is látogathatták….

Nagyon is lehetséges akár ez a magyarázat is. A paleoasztronautika hívei szerint ugyanis alaptézis az, hogy egykor a bolygónkat és az emberiséget földönkívüli civilizációk küldöttei látogatták.

Tudást és technológiát adtak át, egyengették az utunkat, majd számtalan más kultúrával azt is tudatták, hogy honnan érkeztek hozzánk.

Számos nép és ősi civilizáció rendelkezik ugyanis elbeszélésekkel arról, hogyan jöttek le az égi emberek a felhők közül.

Ezeket a Cochno-kőhöz hasonló kozmikus térképeket pedig talán éppen azért hagyhatták hátra számunka, hogy egy napon majd ha elég magasan fejlett lesz az emberi civilizáció, utánuk eredjünk.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!