Misztikum

54 ezer éves lőfegyverek nyomai: ősi fejlett civilizációt fedeztek fel a régészek

Az ősi emberek lőfegyvereket használtak – állítják a tudósok. És ez még csak a jéghegy csúcsa lehet azzal kapcsolatban, amit a múltunkról és a Föld múltjáról tudatunk!

A Nyitókép illusztráció!

Nem akármilyen felfedezést jelentettek be

Lőfegyverek használatára utaló nyomokat találtak Franciaország déli részén.

Hirdetés

erről többek között a Gizmodo számolt be, amit a 24.hu is szemlézett.

A leletek nagyjából 54 ezer évesek lehetnek, vagyis 10 ezer évvel korábbiak, mint az eddigi legősibbnek vélt hasonló tárgyak.

Az ősemberek ezek alapján kijelenthető, hogy már 54 ezer évvel ezelőtt képesek voltak lőfegyvereket alkotni és használni, ez pedig egyúttal azt is jelenti, hogy újra kell írnunk az emberiség történelméről alkotott ismereteinket.

Laure Metz, az Aix-Marseille Egyetem és a Connecticuti Egyetem régésze csapatával a Rhône folyó közelében bukkant rá 852 darab vágott kőhegyre, pengére és pattintott kőre.

A szakértők úgy vélik, közülük sok lándzsa- és nyílhegy lehetett.

A kutatók szerint ez egyértelműen arra utal, hogy a térségben élő ősi emberek lövőfegyvereket használtak.

Ideje újraírni a tankönyveket

Metz elmondás alapján a felfedezés arra enged következtetni, hogy az első modern emberek tökéletesen elsajátították az íjászatot, vagyis a Homo sapiens 40 ezer évvel korábban lőtt kőből készült lövedékekkel Európában, mint azt korábban gondolták.

Íjakat nem találtak a területen, feltehetőleg azért, mert ezeket az eszközöket többnyire gyorsan lebomló anyagokból készítették.

Szuperfejlett, ember előtti civilizációk a múltban?

Természetesen ahogyan az lenni szokott, a felfedezés ismét táptalajt adott azoknak az elméleteknek, miszerint az emberiség előtt akár egy másik emberiség is élhetett a bolygónkon, és időnként az ő nyomaikat találhatjuk meg bizonyos nehezen magyarázható régészeti leletek során.

Hirdetés

Ezzel kapcsolatban még a vaskalaposabb tudósok is csak annyit mondanak, hogy nem teljesen zárható ki az, hogy nem az ember az első értelmes és intelligens civilizáció, mely a Föld története során kifejődött.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!