John Brown: a férfi, aki egyenként vadászta le a rabszolgatartókat – örült fanatikus, vagy a rendszerrel szembemenő hős?
A rabszolgaság ellen küzdő mozgalom egyik legnagyobb vezére volt, az amerikai történelem azonban cinkos módon hallgat róla…
Nem büszkék, hogy rávilágított az embertelenségre, amit az USA a múltban művelt, és ami most is zajlik, csak ez már egy másik fajta rabszolgaság…
Rávilágított az embertelenségre egy embertelen korban
A 19. század egyik legnagyobb és legmegosztóbb alakja az akkori Amerika területén.
A személye legalább annyi vitát szült már a történészek és a társadalom megítélése között, mint Robin Hood, vagy a Vasálarcos.
Új-angliai protestáns családja hagyományainak megfelelően gyermekkorától gyűlölte a rabszolgaságot.
Az elő perctől kezdve a rabszolgatartás és a rabszolgarendszer ellen volt, és történelmileg emlékezetes akcióival sorra hívta fel a figyelmet, hogy ennek a rendszernek buknia kell, vagy felemészti a társadalmat az embertelenség és a kegyetlenség.
Annak idején százával szabadította fel a rabszolgákat, és nem ritkán egyszerűen levadászta a rabszolgatartókat.
A hős felszabadító, vagy áruló?
A személye mint mondtuk, már akkor és ma is nagyon megosztja az embereket.
Sokak szemében áruló volt, míg mások lánglelkű hőst láttak benne, aki felkarolta az elesetteket, és kiutat mutatott nekik a nyomorból és a halálból.
Cselekedetei valóban megosztóak voltak.
Brown – akinek egyre inkább meggyőződése lett, hogy isteni küldetése a rabszolgák felszabadítása 1855-ben egy rabszolgatartó farmot támadott meg és brutálisan meggyilkolt öt fegyvertelen férfit.
1858-ban embereivel 11 rabszolgát szabadított ki Missouriban, ezután gyilkosként és tolvajként körözték, fejére vérdíjat tűztek ki.
Ugyanakkor John Brown támogatói közé tartoztak abolicionista gazdag emberek, köztük Gerrit Smith emberbarát és szociális reformer, vagy a népjóléti szellemtől áthatott gazdag kereskedő George Luther Stearns.
Sikertelen lázadása után a rabszolgafelkelés örök szimbólumává vált
1859. október 16-án 19 emberével (köztük három fiával és öt felszabadított feketével) elfoglalta a szövetségi hadsereg nyugat-virginiai fegyverraktárát Harper’s Ferryben és hatvan túszt is ejtett.
Brown úgy számított, hogy a környék rabszolgái majd csatlakoznak hozzá, ezután délnek vonul és véget vet a rabszolgaságnak. Nagy csalódására azonban magára maradt.
Később emiatt halálra ítélték és kivégezték.
A börtönből megszökhetett volna, de már a mártírságra készült, s nem élt a lehetőséggel.
Azt beszélik, hogy a per során tanúsított méltóságteljes magatartása, bátorsága még ellenségei elismerését is kivívta.
Dél örvendezett, Észak gyászolt. Brown utolsó levelében ezt írta: “Teljesen bizonyos vagyok abban, hogy ennek a bűnös földnek a vétkeit csak vérrel lehet levezekelni. Azt hiszem, hiába ámítottam magam, hogy ez vérfürdő nélkül is lehetséges”.
Szavai látnokinak bizonyultak: másfél évvel később, 1861. április 12-én kitört a háromnegyed millió ember életét követelő, négy évig tomboló polgárháború.
Megítélése ma sem egyértelmű: egyesek a lánglelkű forradalmárt, mások terroristát, árulót láttak benne.
Az egész személye felveti a nyugtalanító, gyakran kőkemény és nehéz kérdést: a jó ügy érdekében szembe lehet-e menni egy alapvetően elhibázott rendszerrel, akár erőszak és a törvények megsértése árán is.
