Létezett egy másik Nándorfehérvári diadal: alig említik a törikönyvek, avagy elhallgatott magyar győzelmünk?
Elképesztő hadicsellel futamított meg 17 ezer török katonát a magyar haderő? Erről bezzeg alig beszélnek!
Történelmi tények, amikről senki sem beszél?
Sokan úgy vélik, hogy a magyar történelemnek megannyi felfedetlen, vagy eleve szándékosan elhallgatott zuga van, amiről méltatlanul keveset beszélnek.
Vannak olyan momentumok, melyek be sem kerültek a történelemkönyvekbe.
Hogy miért is? Egyszerűen “nem fértek bele”…
Azonban az már sokkal érdekesebb és gyanúsabb, hogy rendszerint nagy történelmi győzelmeink, diadalaink azok, melyekről keveset tanulunk az iskolában, mintha szándékosan akarnák gyengíteni a magyarok nemzettudatát.
A pozsonyi csatát sem kellő súllyal kezelik, pedig ha ott és akkor a magyarok nem állnak helyt, akkor ma talán nem is létezne semmiféle Magyarország!
Elhallgatott magyar hadicsel
Ilyen a másik Nándorfehérvári diadal, melyről egyes források azt mondják, hogy 17 ezer török katonát semmisített meg a magyar haderő egy elképesztő hadicsellel!
Az 1440-es év nyár eleje ismét rosszul kezdődött a déli határra rendelt magyar csapatoknak, akik a várakban, erődökben teljesítettek szolgálatot.
II. Murád szultán a magyar végeket vette támadás alá világhódító seregével.
A török csapatok annak az évben a tavaszán meg is érkeztek a város alá, amit ők úgy neveztek, hogy a “mennydörgés kapuja”.
1440 nagyon nehéz év volt a magyarság számára. A Kárpát-medence nagyon sokat szenvedett és viselt el akkor.
Az országnagyok két pártra szakadtak, az egyik párt ugyanis az özvegy királynét, Luxemburgi Erzsébetet támogatta, a másik pedig Ulászló lengyel királyt.
Magyarország ellen ajánlott szövetséget az ifjú Ulászlónak Murád szultán…
Azonban Ulászló ezt visszautasította, majd elkövetkezett történelmünk egyik legsötétebb éjjele: február 20-21-re virradó éjszaka.
Elrabolják a Szent Koronát Visegrádról…
A szultán érezte és tudta, mikor kell támadnia. Amikor a dicső magyarok erejét királyváltások gyengítik.
Ezekben az időkben a déli erődrendszerek a Thallóczi család parancsnoksága alá tartoztak.
A törökök már korán, májusban ostrom alá vették a területet. Csatlakoztak később a felzárkózó ruméliai csapatok, majd a nyár derekán megérkezett a veszedelmes szultáni hadsereg.
17 ezer török katonát semmisítettünk meg
Thallóczi Jován először nyílt terepen folytattak halogató harcokat, így akadályozva azt, hogy a hatalmas túlerő azonnal és lendületből lerohanja őket.
A jó helyismeret és a terep adta előnyök a mi oldalunkon álltak.
A törökök emiatt nagyon lassan tudtak előretörni, többször megtorpant fene nagy seregük.
Amikor megtörtént a török túlerő akcióba lendülése, akkor viszont mérhetetlen pusztítást végeztek, szinte mindent felégettek.
Magyarország kulcsa már ekkor a muzulmánok kezére került volna, ha nincs az egyik magyar katona, aki az egyik éjszaka a vár falába egy belefúródott nyílvesszőt talál.
Rajta egy vászon volt, amin ez a magyar szó állt: “ÁSNAK!”
Thallóczi Jován és a magyar védelem ekkor szánta el magát az ásásra a romok takarásában, ahol vélhetően a törökök is megjelennek.
Eljött aztán a döntő nap, a döntő ütközet. A magyar védelem mozdulatlan volt.
Ők ugyanis tudtak valamit, amit a muszlimok nem. A felszíni támadással egy időben Murád a mélyből feltörő katonákkal, egy nagyon rohammal akart mindenkit elsöpörni.
Azonban Thallócziék ekkor, az utolsó, megfelelő pillanatban robbantották bele az aknába a lőporos hordókat.
Egyes források szerint 17.000 török katona veszett oda a robbanás következtében, az alagútban és a felszínen is.
Murád szultán táborbontást és elvonulást rendelt el, Nándorfehérvár pedig ünnepelt, akárcsak a teljes magyarság.
