CímlapsztorikMisztikum

A “bukott nők” börtöne, az egyház kegyetlen Magdolna-mosodái, avagy a Vatikán szennyese kiteregetve

A katolikus egyház apácarendjei 200 éven keresztül terrorizálták ezekben az intézményekben a kiszolgáltatott nőket, sokszor a kazár maffiát meghazudtoló módszerekkel.

Elmegyógyintézeteket megszégyenítő, válogatott és beteg módon törték meg az itt örök börtönbe kerülőket. Minden, ami a mainstream médiából kimaradt…

Ezt az ügyet a mai napig próbálja a szőnyeg alá söpörni az egyház, vagy ha úgy tetszik, a reverenda alá rejteni. Nem beszélnek róla, kerülik a témát, mintha soha meg sem történt volna.

Hirdetés

Pedig jól beleillik abba a kopottas, agyonszőtt “képbe”, ami a Vatikán legnagyobb, legmocskosabb szégyenfoltjait tartalmazza.

A Magdolna mosodák pedig ironikus módon a legembertelenebb szennyesét teregették ki a beteg lelkű papoknak és korrupt, inhumánus egyházi vezetőknek, akik közel 200 éven át adták egymásnak a stafétát és a rutint abban, hogyan kell lelkileg és testileg megsemmisíteni ártatlan, kiszolgáltatott embereket.

A Magdolnás nők ügye 1993-ban tudódott vagy inkább robbant ki, amikor egy dublini egyházi rend eladta az egyik ingatlanát.

A helyszínen korábban Magdolna-mosodát működtettek, és az új tulajdonosok 155 nő holttestét találták meg jelöletlen sírokban. A tetemeket exhumálták, és a borzalmas történet nyilvánossá vált.

A nők maradványait követően több száz csecsemő csontjaira is rábukkantak.

Valóságos tömegsírok kerültek elő az egykori szeretetotthonok alól…

A Magdolna-mosodákkal kapcsolatos botrány következő hulláma 2002-ben volt, amikor Peter Mullan filmje, A Magdolna nővérek már felkeltette a nemzetközi sajtó érdeklődését is, így egyre inkább erősödött a nyomás az ír kormányon és természetesen az egyházon is.

Mintegy tízezerre tehető azoknak a különböző korú nőknek a száma, akik 1922 és 1996 között az Ír Köztársaság területén található dologházakban megfordultak.

Ezeket a nőket olyan Magdolna-mosodákba küldték, ahol heti hét napban szinte vagy teljesen ingyen dolgoztatták őket. Az egyik forrás szerint négy vallási közösség működtette a házakat: az Irgalmas Nővérek, a Kegyes Nővérek, a Jó Pásztor Nővérek és a Miasszonyunk Kegyelme Nővérek.

Hirdetés

A vizsgálat által felszínre hozott legsúlyosabb vád, hogy a mosodákban dolgoztatott nők bizonytalanságban, elszigeteltségben és félelemben éltek, és ez egy életre szóló stigma maradt rajtuk.

A katolikus fenntartású házak Írországban szorosan együttműködtek az állami-városi hatóságokkal, fegyintézetekként is szolgáltak.

Sajnálatos, hogy az állam is nyakig benne volt a történetben, ugyanis anyagilag rendkívül előnyös szerződéseket kötött a mosodákkal – kórházaknak, szállodáknak, éttermeknek, sőt a fegyveres erőknek dolgoztak –, a dolgozók nem részesültek fizetésben, és az intézmények nem tettek eleget a társadalombiztosítással kapcsolatos előírásoknak sem.

A túlélők elbeszélései, a tömegsírok exhumált maradványai és az elföldelés módja azt igazolják, hogy a házak működtetői a „bűnösök” életét semmibe vevő, fizikai erejét kizsákmányoló, lelkileg (és valószínűleg testileg is) bántalmazó életformát kényszerítettek a bentlakókra. Az utolsó ilyen intézményt 1996-ban zárták be Írországban.

A Magdolna-házak eredetileg a keresztény könyörületesség, szeretet és szolidaritás jegyében jöttek létre világszerte a 18. század végétől.

A londoni Magdolna kórház 1758-ban létesült. Dublinban 1765-ben jött létre az első Magdolna-otthon protestáns nők számára, majd 1809-ben az első katolikus Corkban.

A keresztény felekezetek egymással párhuzamosan működtettek több száz ilyen intézményt a Föld több országában, azonban a legtöbb működésével kapcsolatban nem merültek fel problémák.

A 20. század elejétől kibővült az otthonokba „utaltak” köre: ezekbe az intézetekbe adhatták be a családok a lányaikat, ha „folt esett a becsületükön”, ha teherbe estek, ha elcsavarogtak vagy nem engedelmeskedtek otthon, ha erőszak áldozataivá váltak, vagy valamilyen törvénysértést követtek el, például loptak.

A világi hatóságokkal szorosan együttműködve egyes ír Magdolna-házak börtönszerű nevelőintézetekké alakultak, ahol a lányok megbüntetése a cél. A fenti folyamat elsősorban az írországi Magdolna-házakatban zajlott, más országokban lévő intézményekkel kapcsolatban nem merült fel ennyi panasz.

Nem mellesleg a nőket nem egyszerűen embertelen körülmények között zajló kényszermunkára fogták, hanem sokszor mentális, pszichikai és fizikai (szexuális) bántalmazásnak voltak kitéve.

A túlélők ügyvédei nem sok sikerrel jártak Írországban, a hatóságok ugyanis mosták kezeiket arra hivatkozva, hogy a mosodák a hatáskörükön kívül voltak, mert magánvállalkozásokként működtek.

Később azonban bizonyítékokkal támasztották alá, hogy a bíróságok kisebb bűncselekményekért a felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt nők egy részét a mosodákba küldték, amelyek ezáltal kvázi büntetés-végrehajtási intézetként működtek.

A jogi képviselők végül az ENSZ-hez fordultak, hiszen az emberi jogok ilyen mérvű eltiprását és a felelősség elkendőzését nem lehet megúszni.

Hamarosan az ENSZ arra biztatta a Vatikánt, hogy vizsgálja ki az ügyet.

Míg a katolikus egyház hallgatott, az ENSZ-nél eljárást kezdeményeztek az emberi jogok megsértése miatt, az ír kormány kiadott egy jelentést, amelyben elismerte a kormány kiterjedt közreműködését a mosodák üzemeltetésében és az intézmények nagyfokú kegyetlenségét.

2013-ban az ír államfő bocsánatot kért a Magdolna-mosodákat megjárt nőktől és bejelentette egy kártalanító alap létrehozását.

Azonban a mai napig nem tudni, hogy pontosan hány ilyen mosoda működhetett Írországban, és ma hány hasonló “nevelő” célzatú, szadista kegyetlenségeket eszközként bevető intézmény aktív, és ezek közül mennyiről tudnak a Vatikánban.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partner oldalunkat, ezzel is támogatva az oldal további működését

Ezzel egyúttal támogatod munkánkat.