Egészségünk

A gomba lehet a megoldás a rák ellen, az új szuperkaja bizonyítottan hatásos a gyilkos kór ellen

Egy 1990-es évektől folyó kutatás meglepő megállapításra jutott. Megvan a rák természetes ellenfele?

Az International Journal of Cancer tudományos folyóiratban megjelent tanulmányból kiderül, hogy a gomba hatással van a rákra, méghozzá képes megelőzni azt, valamint csökkenteni a szervezetben az esélyét.

Különleges felfedezés: a gomba lehet a megoldás

A rák ellenszerét már régóta próbálják megtalálni nem csak szintetikusan, hanem a természetben is. Erre vonatkozó kutatások már több évtizede zajlanak.

Hirdetés

A legtöbb szakértő ugyanis úgy véli, hogy bizonyos anyagok, enzimek és vitaminok jelentősen gátolhatják a rák kialakulását vagy akár a terjedését is, mint például a kannabisz, mely egy nagyon ígéretes rákgyógymód lehet a jövőben.

Japán kutatók egy 1990-es évektől kezdődő kutatást folyamatosan elemeztek egészen 2014-ig, majd az eredményeket hosszasan vizsgálták.

A kutatásba több ezer embert vontak bele, és meglepő megállapításokra jutottak.

A japán Tohoku Egyetem szerint ugyanis a gombák fogyasztása jelentősen csökkentette a rák, többek között a prosztatarák kockázatát.

A gomba lehet az új szuperkaja a rák ellen?

A gombák jótékony hatása különösen szembetűnő volt az 50 év feletti férfiak esetében, és azoknál, akik jórészt húst és tejtermékeket ettek, kevesebb zöldséget és gyümölcsöt fogyasztottak.

Azoknál, akik heti háromszor, vagy ennél többször fogyasztottak gombát, 17 százalékkal csökkent a prosztatarák kialakulásának esélye.

Azt azért érdemes megjegyezni, hogy a kutatás, bár nagy egyedszámmal készült, csak japán férfiakkal dolgozott, így a más rasszhoz tartozóknál előfordulhat, hogy más eredmények jönnének ki.

A szakértők is elismerik, hogy a témában még további kutatásokra lesz szükség.

A gombák jelentősen javítanak az egészségen

A gombáknak egyébként is számtalan jótékony hatását állapították már meg az elmúlt években.

A gombák a tudomány jelen állása szerint se nem állatok, se nem növények, így eleve létük is különleges.

Hirdetés

Kiváló fehérjeforrás: a gombákat fehérjetartalmuk miatt húspótlóként is fogyaszthatjuk, kiválóan kiegészítik a növényi eredetű táplálékainkat.

Gazdag vitamin és ásványi anyag forrás: a gombák értékes ásványi sókat, például káliumot, foszfort, vasat, kalciumot és vitaminokat, főleg D-vitamint, B-vitaminokat, E- és K-vitamint tartalmaznak.

A népi gyógyászatban már régen ismert és használt gombák hatékonyságát modern klinikai vizsgálatok is igazolták. Számos gombáról bizonyították már, hogy segíthet különböző betegségek megelőzésében, kezelésében.

Éppen ezért talán a rák ellen lehet majd a jövőben leginkább felhasználnia az átlagembernek, megelőzésképpen.

Mondd el a véleményed, kíváncsiak vagyunk rá!

Kérjük kedveld partnerünket, ezzel is támogatva az oldal további működését

Köszönjük!